Üvegfüggöny a vasfüggöny helyén

<p>A bevándorlás és civil társadalom kérdésében &bdquo;Brüsszel&rdquo; és &bdquo;Visegrád&rdquo; mintha nem hallaná egymást, mintha egy üvegfüggöny húzódna a vasfüggöny helyén, amiről pont az észérvek pattannak vissza.</p>

Az üvegfüggöny létezésének érzete a migrációs válsággal erősödött fel, de már a 2008-as gazdasági válság óta sokasodnak a jelek, hogy az unió két régiója, Közép-Európa és Nyugat-Európa értékítéletben távolodik, és bizonyos kérdésekben alapvetően szembekerült egymással. A távolodás e veszélyes érzetét aztán a kötelező kvóta intézményesítette: Közép-Európa ekkor hivatalosan is elutasította a „migrációs kényszert” és ezzel együtt olyan civilizációs, kulturális kérdések tematizálásába kezdett, mint a népességfogyás megállítása. Erősödő közép-európai diskurzus véli úgy, hogy inkább erről a Nyugaton elhanyagolt témáról kéne beszélni. Az az érdekes, hogy a Közép-Európából jövő ilyen hangokra nincs is nyugati reakció. Pedig elég szigorú véleménnyel voltak még pár éve a nyugati vezetők a bevándorlásról: a multikulturalizmus megbukott, mondta Angela Merkel 2010-ben, vagy David Cameron 2011-ben. A családpolitikát mégsem merték alternatívaként ezzel szembeállítani, ez lényegében tabutéma lett, már-már illetlenség felvetni nagyközönség előtt, hogy hogyan lehet elérni, hogy „több gyereknek legyen kedve megszületni”. Ezt a kérdést Nyugat-Európa – feltehetően félve az esetleg benne rejlő nő–férfi konfliktusoktól – megkerüli, elhallgatja. És ez nem nagypolitikai, elitek közti ellentét, hanem hétköznapi szinten meglévő eltávolodás. A minap egy ljubljanai konferencián, ahol a migráció, a bevándorlók integrációja és lazán „Európa jövője” volt a feldobott téma, nem sikerült egy nap alatt érdemleges reakciót kihúzni a résztvevőkből, hogy nem gondolják-e, a bevándorlás helyett a növekvő gyerekszám, a családpolitika, a családközpontú élet elősegítése lehetne inkább Európa alternatívája. Egyáltalán semmi válasz, megjegyzés nem érkezett, ötöd-szörre sem. Amikor sikerült a szervező útját a folyosón elállni, végre érkezett egy válasz: „az emberek gondolkodását, magatartását nem lehet megváltoztatni”. De hát az egész konferencia az emberek gondolkodásának és magatartásának megváltoztatásáról szólt… Lehangoló, hogy a nyugati mainstream közbeszéd jóval hangsúlyosabban hiszi és képviseli az emberek szemléletformálásának szükségességét a kulturális befogadás terén, mint a családalapítás vagy más magánéleti kérdésekben. És lehangoló az is, ahogy süketté vált a térségünk számos nyugatról érkező demokratikus normára, főleg a sajtószabadság és a korrupció ügyére. Lassan a korrupcióellenes vagy sajtószabadságpárti megmozdulásokra úgy tekintenek itt, mint amolyan nyugati piperkőcök hobbijára, luxusproblémákra, a sznobizmus olyan termékeire, mint a monokli vagy a rókavadászat. „De hát Mikszáth országában élünk”, „így megy ez”, „de hát nézd meg a többi milliárdost, ők sem jobbak” – az emberek jó része ilyen sablonreakciókig jut, és nem hajlandók beengedni komfortzónájukba ezeket a kérdéseket. Pedig óriási teljesítmény van amögött az európai tradíció mögött, hogy a nyilvánosság erejével a hatalom túlkapásait kontrollálni lehet, hogy a pénzek elköltése átlátható módon zajlik. Ez nem luxus, ellenkezőleg: bizonyos szinten túl a gazdasági növekedés előfeltétele. Ha nem szeretnénk, hogy a jövő nemzedékek egy torz feudális társadalomban nőjenek fel, akkor a korrupció és a sajtószabadság kérdését folyamatosan feszegetni kell, ébren kell tartani – ezt nem árt a gyerekpárti közép-európaiaknak tudatosítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?