Űrszemét

Napjaink legfontosabb történése kétségkívül az, hogy fellőttek a világűrbe egy autót. Méghozzá egy Teslát, vagyis egy elektromos személygépkocsit. A világűrben ugye akkora szüksége lehet bárkinek egy autóra, mint Ferenc pápának versenybiciklire Sagantól. De ki tudja, talán hasznát veszi valaki vagy valami az űrautónak, mielőtt becsapódik valahová vagy szétég. Érdemes utánanézni, mi a helyzet a Tesla háza táján. Konkrétan az, hogy a cég vesztesége 675 millió dollár volt a tavalyi utolsó negyedévben: ha nem találnak ki valamit, hamarosan pénz nélkül maradnak. Ezért lépték meg ezt a nemes gesztust: ha már nem tudják tartani a tempót és legyártani a Tesla Model 3 elnevezésű népjóléti autót, legalább mutatnak valami szépet. Csakhogy szemetelni nem szép dolog, ők pedig pont ezt teszik azzal, hogy egy autót a légüres térbe löktek. Olyan, mintha eldobtak volna egy üres csipszes zacskót egy nemzeti parkban.

Egyébként meglehetősen rossz képet fest a földlakókról, hogy legjobb barátaikat küldik az űrbe. Volt ugye a Lajka kutya 1957-ben, akiről a szovjet propaganda azt állította, hogy hat nap után elfogyott a levegője és megfulladt. Az igazság viszont az, hogy nem megfulladt, hanem megsült. Most meg itt ez az autó, amely majd becsapódik valahova, vagy megeszi vacsorára egy intergalaktikus szörny. Persze ez a hipotézis egyből felvet néhány alapvető kérdést: szoktak-e egyáltalán vacsorázni az űrszörnyek, miközben az űrben nincsenek napszakok. De űrszörnyek vannak? És kapnak pénzt Soros Györgytől? És ha kapnak, mire költik? És fizetnek-e belőle gyarapodási űradót? És megnézik-e az esti Űrhíradót? Ami, ha egyáltalán létezik, mitől esti, ha az űrben nincsenek napszakok. Ezekre a kérdésekre előbb-utóbb választ kell kapnia az emberiségnek.

A másik vetülete az esetnek talán egy új gyakorlat előszele: a magukat előremutatónak láttató szerveződések azzal ventillálnak nehézségek esetén, hogy felküldenek maguk közül valakit vagy valamit az űrbe. Politikai pártoknál is tesztelik majd talán: egy ügybuzgó jelölt azzal bizonyíthatja rátermettségét, hogy vállal egy kétes kimenetelű űrkalandot. Aztán ha azzal jön vissza, hogy a légüres térben is feltalálta magát, nyilván többen szavaznak rá. Régi szokás ám ez: a mestertanoncok vándorútra indultak az elmúlt évszázadok során, ismeretlen területeken szerezve tapasztalatot, hazatérve pedig megalapozták sikeres vállalkozásukat, mely életük végéig fenntartotta őket. Aztán voltak, akik nem tértek vissza. Vagy mert találtak jobb munkát amott, vagy megházasodtak, vagy megették őket az űrszörnyek. Bármi legyen is ezzel a koncepcióval, azt mindenképp meg kell magyarázni a vállalkozó szellemű jelölteknek, hogy kerüljék a szemetelő magatartást, hiszen rossz hírünket kelthetik a szép, tiszta, steril alapossággal takarított világűrben. Az ufók meg majd csak legyintenek, ha meglátnak egy eldobott csokipapírt, csikket vagy mosóporos flakont: ezek a sutyerák földlakók még mindig nem szoktak le a szemetelésről. Bele fognak fulladni a saját szemetükbe. Fizikai és szellemi értelemben egyaránt.