Umberto cirkusz

Még a 2002-es parlamenti választások előtt árulta el az egyik pártelnök: a lehetséges szövetségek iránt tapogatózó tárgyalások során kiderült, míg a Smer elnökét az érdekelte, hogyan lehet fenntartani a majdani kormányzati egyensúlyt, az ANO-ét az izgatta, hogyan lehetne miniszterelnök. A két rossz közül az egyik kormányba került, és most azt tapasztaljuk, hogy lassú, de szívós munkával sikerül felrobbantania a kormányt. Hiszen már erről szól a mese. Amelyben cseppet sem érdekes az oktatásügyi miniszter személye – akit más miniszterekkel együtt nem először igyekeznek eltávolítani a posztjáról –, amiként az sem, hogy az ANO „karakánságán” megbukott például a diákhitel is, amit főleg a szegény családokból származó diákok vártak. Igaz, a tandíjfizetés bevezetése is, amit a diákok és a szülők valószínűleg cseppet sem bánnak.

Azt is mondhatnánk tehát, hogy Ruskónak sikerült megtorpedóznia egy embertelen reformot (hiszen ez nem Amerika, ahol a diákok egy szünidő alatt meg tudják keresni a következő év tandíját), és a szegény családok gyermekei számára is megmaradt az egyetemi tanulás esélye. Mondhatnánk, ha erről lenne szó. De tudjuk, hogy nem erről van szó. Elég, ha eszünkbe jut Nemcsics gazdasági miniszter távozása Rusko oldaláról, legutóbb Chmel kulturális miniszter lelépése, vagy egy-két elejtett megjegyzés arról, milyen viszonyok uralkodnak a pártban, és képben vagyunk. Aki csak fél szemmel figyeli az ANO és a kereszténydemokraták közti állóháborút, már semmi sem lepi meg. Rusko nem tudja megbocsátani, ha beleköpnek a levesébe. Ennek a médiaguruból felkapaszkodott politikusnak valószínűleg Berlusconi a példaképe, aki szintén médiaguruból lett miniszterelnök. További párhuzam, hogy az olasz politikust nemrég felmentette a bíróság (egy miniszterelnököt mégsem illik börtönbe zárni) a gazdasági bűncselekmény vádja alól. Ruskót nemkülönben. Ebből is látni, milyen közel áll egymáshoz a bársonyszék és a priccs.

Végezze is bárhogyan ez a kormány, valószínűleg nem fogjuk megsiratni (más kérdés, mi jön utánuk), hiszen Dzurinda árulásai óta minden jóérzésű ember csak fanyar mosollyal tudja szemlélni a ténykedését. Azt a fajta politizálást azonban, amit az ANO elnöke vitt be a kormánypalotába és a parlamentbe, még a DBP sem produkálta az előző kormányban. Koncošék legalább meggyőződésből voltak kerékkötői a reformoknak. Hogy mi lesz a cirkusz vége, s ki marad a manézsban, lehet, hogy hamarosan kiderül. De azon már valóban csak mosolyogni lehet, amikor a kormány már most azt számítgatja, hogyan váltja fel a koronát az euró, és merre fogjuk kerekítgetni a centeket.