Újragombolni

Duray Miklós múlt héten arra hívta fel egy interjúban a figyelmet, hogy nincs stratégiája, legfeljebb választási programja a Magyar Koalíció Párjának. Csaknem ugyanazon a napon Eckstein-Kovács Péter bukaresti szenátor ugyanezt kifogásolta: az RMDSZ-nek saját jövőképét illetően még középtávú stratégiája sincs. Egyre több erdélyi civil szerveződés és személy elsősorban amiatt bírálja Markó Bélát, hogy a politikai mélyrepülésben levő kormánypárt, a baloldali PSD utolsó csatlósa, miközben már a jelenlegi jobboldali ellenzék, a potenciális kormányzati tényező felé is kacsintgat. Kérdés, hogy ezek a sakkhúzások a mindenkori szövetségesi politika kényszerű velejárói, vagy – ahogy Duray a kisebbségi politizálás két kategóriáját megfogalmazta – az értékpolitizálás feladása az érdekpolitizálással szemben. Nálunk az jelent kihívást, hogy mi, felvidéki magyarok is uniós polgárok lettünk. Ebben a jóval tágasabb és távlatosabb szellemi, politikai horizontban kellene az MKP-nak mielőbb megfogalmazni olyan stratégiát, amely széles körben vonzó. Mostanság ugyanis a szlovák polgárok jelentős részéhez hasonlóan sok magyar is kiábrándult a nagypolitikából és az MKP magatartásából is.

Az utóbbit nem csupán az európai parlamenti választások részvételi aránya igazolta, hanem már a két évvel ezelőtti parlamenti választások végeredménye is. Az MKP főleg a dunaszerdahelyi és a komáromi járásban jelentős számú szavazatot vesztett. A máig nem múló csalódottságot részben a helyi szintű viszálykodások okozzák. Továbbá az, hogy a szükséges hatástanulmányok nélkül beindított totális reformok kezdetén a magyar kormánypárt mintha megfeledkezett volna azokról a milliókról, akik máig – és ki tudja, meddig – csak a súlyos következményeket érzik. Legutóbb a sokak számára megfizethetetlen villany- és gázszámlák, rövidesen pedig a vízdíjak kézbesítésekor. Érvelhetünk fontos részsikerekkel, a valóban jó ütemben haladó uniós pályázati támogatásokkal, az ezerkoronás, egyszeri nyugdíjkiegészítéssel, a reálbérek némi növekedésével.

Mindez azonban még szalmaszálat sem jelent a reformok miatt fulladozók számára. Ha nincs kapaszkodó, ha hiányzik a megpróbáltatásoknak értelemet adó – vagyis nem közhelyekből és szólamokból összetákolt – jövőkép. Éppen a Selye János Egyetem megalakítása és az Akkreditációs Bizottság kedvező döntése igazolja a jó stratégia jelentőségét, amelyre a következetes – ebben az esetben másfél évtizedes – politizálás épülhet. Ugyanilyen sikeresek lehetünk, ha uniós tagságunkat szem előtt tartva újragondoljuk közösségi céljainkat, gazdasági és regionális stratégiánkat, az érdekérvényesítés új lehetőségeit. S ilyen alapállásból gombolják újra az MKP mentéjét.