Új easyJet-járatok Berlinbe és Londonba

Az easyJet mától naponta közlekedő járatot indít Budapestről Berlin Schönefeld repülőtérre - jelentette be Yannis Capodistrias, az légitársaság régiónkért felelős marketing igazgatója.

Az easyJet mától naponta közlekedő járatot indít Budapestről Berlin Schönefeld repülőtérre - jelentette be Yannis Capodistrias, az légitársaság régiónkért felelős marketing igazgatója.
A cég május 1-jén indította el első magyarországi járatát London Luton repteréről. Ennek sikerén felbuzdulva szeptembertől újabb járat közlekedik a brit főváros gatwicki repülőterére, s a tervek között szerepel szintén ősztől egy napi járat indítása Dortmundba is.

A berlini járatra, amely a várakozások szerint 80 százalékos kapacitás-kihasználtsággal közlekedik majd, eddig 20 ezer jegyet foglaltak, melynek közel 25 százaléka a magyarországi eladásokból származik. A jegyárak széles sávban szóródnak: egy ma megvásárolt, október 28-i út - illetékek nélkül - 3 euróba kerül, míg aki már augusztus 27-én utazna, annak 97 eurót kell fizetnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?