A Szingapúrban rendezett verseny során egy hetet kell eltölteni egy felvonó kabinjában.
Harminchat pár veszt részt az igencsak embertpróbáló "Túlélni az eget" elnevezésű küzdelemben, mely Szinapúr és a közeli Szentoza sziget közti kábelen lógó kabinokban zajlik.
A fődíj 30 ezer dollár, amelynek megszerzéséért nem csak a bezártságot és a tériszonyt kell kibírni. A versenyzők napi háromszori étkezést kapnak és három liter vizet, illetve 10 percet tölthetnek a kabinon kívül, de gyakran feladatokkal zaklatják őket, például a 10 perces pihenő alatt egy lábon kell ugrálniuk.
A második nap már tizen estek ki, a legtöbben hányingert kapnak, egyiküknek hasmenése lett.
A szervezők további próbatételként azt is megemlítették, hogy édességet dobálnak a résztvevőknek, akiknek azt tilos elfogadniuk.
A versenyzők, akik különben négyesével vannak a akinokban, a környező országokból jöttek. Van köztük szingapúri, thaiföldi, indonéz, malájziai, Hong Kong-i és dél-koreai is.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.