Túl sok a bankrablás

Ha nem is mindennapossá, de az élet(ünk) részévé váltak a bankrablások. Ám hogy ennyi lesz belőlük, azt senki sem merte volna gondolni. Ebben az évben hét bankot támadtak meg. Másfél hónap alatt többet, mint tavaly egész évben. A bankrablásokért talán demagógia lenne a kormány szociális reformjait okolni.

Ha nem is mindennapossá, de az élet(ünk) részévé váltak a bankrablások. Ám hogy ennyi lesz belőlük, azt senki sem merte volna gondolni. Ebben az évben hét bankot támadtak meg. Másfél hónap alatt többet, mint tavaly egész évben. A bankrablásokért talán demagógia lenne a kormány szociális reformjait okolni. Na jó, az a lúzer, aki egy légpisztollyal rohamozta meg a losonci bankot, biztosan magánzó volt, de akik valamelyest közel vannak a rendőrséghez, tudják, hogy a bankrablás kedvelt forrásteremtési eszköze terrorszervezeteknek és bűnözői csoportoknak is. Az eddigi legnagyobb szlovákiai bankrablás – 1996-ban 173 milliót raboltak el az Általános Hitelbank nyitrai fiókjából – pedig „összefüggésbe hozható” Miroslav Sýkora pozsonyi és Peter Križanovič nyitrai keresztapával. Mivel a zsákmányon nem tudtak megegyezni, Sýkora golyó által végezte, Križanovič mellett pedig felrobbant egy autó. Különös... Persze nincs az a rendőri vezető, aki mikrofon előtt beszélne a szlovákiai alvilágban tapasztalható átrendeződésről, legfeljebb off the record hajlandók nyilatkozni, és – egyelőre – bizonyítékok híján a bankrablásokat sem hozhatjuk összefüggésbe szervezett bűnözői csoportokkal. De Mikuláš Černák börtönben van, a kassai Karol Kollárikot lelőtték, Boržáék éppen emiatt defenzívába szorultak. Arra nézve sincs konszenzus, kik Pápayék „jogos” utódai Dunaszerdahely vonzáskörzetében. A rendőrség átszervezése nyomán láthatóan megnőtt a hatóságok hatékonysága is. Több fegyverüzlet meghiúsulásáról tudunk, de buktak le kábítószer- és embercsempészek is. A keleti régiókban zajló rendszeres razziák pedig lényegesen megzavarták a szesz- és cigarettacsempészek köreit. Azaz egyes csoportoknak jelentékeny bevételkiesésük volt az elmúlt negyedévben. Lehet, hogy bankrablásokkal próbálják a hiányt pótolni? Efelé mutathat, hogy Jaroslav Spišiak maffiaellenes hivatala a közelmúltban számolt fel egy rablásokra szakosodott bűnbandát, amelynek tagjai az egyik besztercebányai „család” végrehajtói voltak, s az egyik bankból elrabolandó 15 millió egy részét is nekik kellett volna leadniuk. Persze a bankrablás úri sport, nem a mi dolgunk. A rabló, a pénzintézet és a rendőrség háromszögére tartozik. A bankok biztosítva vannak, tehát betétünknek semmi baja nem eshet. Legfeljebb akkor járhatunk rosszul, ha éppen a rablás időpontjában vagyunk a tetthelyen. Aki fél ettől, aktiváltassa az internet banking szolgáltatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?