Trianon békés, virtuális revíziója lehetne

Számomra történeti, érzelmi és elvi evidencia, hogy meg kell teremteni Magyarország EU-csatlakozása után a hazájától elszakított, határon túli magyarság könnyű beutazását az anyaországba. Minthogy Románia, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria esetében ez a probléma nem vetődik fel, most a legfontosabb a Vajdaságban és a Kárpátalján élő magyarok hazautazhatásának megoldása. Tudom, ennek számos jogi és gyakorlati akadálya van. Arra valók a szakértők, a politikusok, a diplomaták, hogy ezeket elhárítsák! El lehet gondolkodni a kettős állampolgárságtól a speciális, külföldi magyar útlevélen át a hosszú lejáratú vízumig bármin. A magyar külpolitika erről eddig még elgondolkodni sem volt hajlandó. Most már igen. Nagyon helyes!

Úgy fest, a kettős állampolgárság intézménye okozza a legtöbb fejtörést. Hagyjuk most az ügy horderejét tekintve pitiáner érveket. Például a gyanakvó számítást, hogy miért kapaszkodik bele az ellenzék, mely korábban ugyancsak hallani sem akart róla, vagy hogy az országnak milyen anyagi hátránya származna belőle, s hogy esetleg – ha ezzel szavazati jog is járna (miért járna?) –, hátha az „új magyarok” közül többen szavaznának az egyik oldalra, mint a másikra. Ezek nem szempontok, szégyenletes lenne, ha valaki ebben gondolkodna. Van valóságos probléma is épp elég. Például annak meghatározása, ki kaphatna kettős állampolgárságot. Először is elég nehézkes, és rossz reminiszcenciákat kelt, ha azt kezdjük nézegetni, ki számít magyarnak, hány nagyszülő kell hozzá stb. De még ha volnának is bombabiztos kritériumok, akkor is ott a fő akadály: az Európai Unió tiltja az etnikai (stb.) alapon való megkülönböztetést. Bár szerintem a diszkrimináció tilalmának fő értelme az, hogy a többség ne tudjon kitolni a kisebbséggel. Ha ez igaz, félreértés azért tiltani a hátrányos helyzetű kisebbség segítését, mert azt a kedvezést a többség nem kapja meg. Miért diszkrimináció, ha nem húzom ki a vízből azt, aki nem fuldoklik? Miért érezhetné magát megrövidítve a többség, ha olyat nem kap meg, ami szóba sem kerülne, ha nem lenne a kisebbség? De jó, ne vitatkozzunk a bölcs EU-val. Fogadjuk el, hogy semmiféle megkülönböztetést nem tűr el. Akkor viszont kaphasson kettős állampolgárságot, kedvezményes útlevelet, vízumot vagy bármilyen közlekedési paszszust az, aki vagy akinek a családja Trianon előtt a történelmi Magyarország területén élt.

Legyen ez a gesztus Trianon békés, virtuális revíziója.

A belépés az Európai Unióba ne ismételje meg, ne erősítsen rá Trianon igazságtalan nagyhatalmi diktátumára. Oldjuk fel ezt a történelmi Magyarország határainak gyakorlati hasznosításával. Ami azt is jelenti természetesen, hogy a kedvezés nemcsak a trianoni határon kívül rekedt magyarokra vonatkozna, hanem a kívül rekedt, pontosabban az anyaországukhoz csatlakozott egykori nemzetiségekre is.

Ez nem nemzetiségi, hanem történelmi alapon nyugvó territoriális elv érvényesítése lenne. Számos nép hivatkozik történelmi jogokra területi igényei kapcsán – elég itt csak az izraelieket és a palesztinokat említeni –, ami általában nem túlságosan hatékony érv, hiszen minden földön már azelőtt is éltek népek. Itt azonban nem területi, hanem lelki igényről van szó és egy elvről: utazhassanak-e anyaországukba zavartalanul az igazságtalanul elszakítottak.

Az EU-szabály korrekt, de kissé önző. Schengeni határt húz, hogy a bent lévők érdekeit megvédje – vagyis diszkriminál –, de ezután rögtön a liberális elvek legszigorúbb őrzője lesz a megkülönböztetés teljes tilalmával. Ha a belépés – ki tudja hányadszor – kettészakít egy népet, az így nem tehet semmit, hogy az összetartozást legalább formálisan vagy közlekedésileg kifejezze. Pedig csak annyit kellene megtárgyalni, kiharcolni, hogy mondhassuk: más államban élsz, de ide jöhetsz, amikor akarsz.

A szerző magyarországi publicista