Továbbhasadás – jöhet a sokadik jobboldali pártocska

A héten az SaS egyik korábbi parlamenti képviselője távozott, ám Juraj Miškov leváltása után valószínűleg csak idő kérdése, hogy mikor lépnek le a Jozef Kollár nevével fémjelzett szárny tagjai.

Hogy miért csak most kezdődött el a bomlás, annak egyértelmű a magyarázata: mindenki a tisztújító kongresszusra várt. Addig mindkét szárny a megmérettetésre gyúrt, tudván, hogy a közgyűlésnek a szokásosnál nagyobb jelentősége lesz. Nemcsak az dől el, hogy ki vezetheti a pártot, hanem az is, hogy melyik szárnynak kell a nulláról építkeznie, vagy egy másik csapat kiebrudalt/távozó politikust találnia egy új, közös projekt megalkotásához. A kongresszuson Richard Sulík nyert, így övé – pontosabban az általa vezetett csapaté – maradt a párt. A logó, a szervezet, az ismertség, a hírnév – és minden, ami hozzá köthető. Pozitív és negatív értelemben is. Mindez nem kevés, tudván, hogy a választók nem elhanyagolható része nem a választási lista összetétele, hanem a pártcímer alapján dönt. Miután másfél héttel ezelőtt szétosztották a lapokat, elindulhatott a „szervezett” bomlás. Amiben az a legérdekesebb, hogy a győztes – aki mindig a konszolidációban érdekelt – szolgáltatta az első komoly ürügyet a pártütésre. Az SaS szabályzata alapján Sulíknak szíve-joga volt Miškov elmozdítását kezdeményezni a párt alelnöki posztjáról, ám tudnia kellett, hogy ezzel mit indít el. Nem utolsósorban pedig ennek ellenkezőjét ígérte a kongresszus után. Persze mondhatnánk, hogy csak minél gyorsabban igyekszik megszabadulni az ellentábortól, amely várhatóan amúgy is távozna, s addig talán belülről bomlasztaná a pártot. Csakhogy a távozók mögött reális támogatottság van – a párttagság közel fele, a szimpatizánsok egy része –, amely nélkül az SaS valószínűleg az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt sem tudná megugrani. Másrészt stratégiai szempontból sem biztos, hogy Sulíkéknak jó a gyors szakítás. Ha a történet elhúzódik, lehet, hogy több tagot sikerül a pártban tartaniuk. Taktikai szempontból pedig egyenesen öngól, ugyanis a Kollár-szárny így politikai mártírként kerülhet a független, pártot kereső vagy alapítani szándékozó politikusok piacára. Ahol persze nem lesz könynyű életük. Alapíthatnak új liberális pártot, ám – ismerve a népszerűségi mutatókat és a trendeket –, annak kicsi az esélye, hogy releváns tényezővé váljanak. Ehhez kevés a Kollár–Miškov–Krajcer-trió népszerűsége. Így valószínűleg nem marad más hátra számukra, mint belépni egy már létező pártba (Lipšic Új Többsége?), vagy újabb lemorzsolódó ellenzéki képviselőkre várni, akikkel egy közös formációt hozhatnának létre. A sokadik jobboldali pártot...