Tovább bomlik az SZDSZ

Budapest |

<p>A szabad demokraták tucatnyi alapítója, támogatója - köztük a demokratikus ellenzék a rendszerváltásban közreműködő több egykori tagja is - jelezte az MTI-hez hétfőn eljuttatott közös levélben, hogy kilép az SZDSZ-ből.</p>

Indoklásul az aláírók azt hozták fel, hogy ők mindeddig támogatták a pártot, de hűek kívánnak maradni eszményeikhez, ezért nem vállalnak közösséget "a párt jelenlegi vezetésével, meghirdetett elveivel, megosztó stílusával".

Az aláírók: Ara-Kovács Attila, Fodor Tamás, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Konrád György, Kozák Márton, Lakner Judit, Rajk László, Rajk Judit, Szenthe Antónia és Szira Judit.

Haraszti Miklós az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a nyilatkozatot, mindössze annyit mondott, hogy "nem vitát akarnak kezdeményezni, (...), a részletes magyarázatokkal, politikai indoklásokkal pedig csak a helyzetet mérgesítenék".

Vasárnap Retkes Attila zenetörténészt, közgazdászt választották az SZDSZ elnökévé. Amikor a küldötteknek megköszönte elnökké választását, azt kérte Kóka Jánostól, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról. Kérésére ezt a rendkívüli küldöttgyűlés szimpátiaszavazással meg is erősítette: a többség felemelte regisztrációs kártyáját.

Az SZDSZ új elnöke hozzátette: mihamarabb javaslatot tesz a képviselőcsoport új vezetőjének személyére.

Demszky Gábor Budapest főpolgármestere az SZDSZ vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésének délutáni politikai vitájában - amely az ügyvivői testület tagjainak megválasztását előzi meg - azt mondta: minden olyan szabad demokrata politikusnak félre kell állnia, aki eddig meghatározta a párt országos politikáját.

A vasárnap délelőtt még az SZDSZ pártelnöki posztjáért versengő Weinek Leonárd, Zugló polgármestere még ugyanazon a napon késő délután kilépett az SZDSZ-ből.

A politikus az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt időszak párton belüli eseményei és a mai tisztújítás végeredménye alapján egyértelművé vált számára, hogy az SZDSZ-en belül sem szervezeti, sem politikai szempontból nincs esély a megújulásra.

Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből - erősítette meg az érintett az MTI-nek.

A párt egykori alapítója közölte, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila "nyegle modora", amellyel az új vezető az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?