A Híd jövője: RMDSZ vagy SZDSZ?

Az erdélyi magyar politikát évtizedek óta dominálja az RMDSZ. Ha valaki Magyarországról vagy Szlovákiából fél szemmel figyeli az erdélyi és a bukaresti politikai életet, az rajzolódik ki számára, hogy ez a párt rendkívül szélesre nyitotta a manőverezési lehetőségeit: teljesen ellentétes politikai erőkkel is koalíciót tud kötni. Ez nem elsősorban a pártvezetés ügyességének köszönhető, hanem annak tudható be, hogy az erdélyi magyar választók erre lettek kondicionálva: „fogadjátok el, hogy egy román párttal fekszünk, és egy másikkal kelünk, ez a ti érdeketek”, ezt sugallja az RMDSZ a sajátjainak. A fura, képlékeny romániai koalíciókba való folya-matos becsatlakozás biztosítja az iskolákat és az önkormányzati jogokat az erdélyi magyaroknak, és ha nagy előrelépést nem is sikerült elérni, a status quót legalább sikerül biztosítani – nagyjából így gondolkozik az RMDSZ vezetősége, és nagyjából el is fogadja ezt a romániai magyar választó.

A Híd, amióta a korábbi ősellenséggel, Robert Ficóval koalícióra lépett, ebbe az irányba próbálja terelni saját szavazóit is. Nincs olyan, hogy ősellenség, nincs barát sem; csak zavaros politikai viszonyok vannak, amelyek közt jobb híján úgy lehet helytállni, ha minél tovább vagyunk kormánykoalícióban, bármilyen formában is. A kormányképesség valamiféle politikai macsóságnak a jele, a mindenkivel való szót értés, a tárgyalóképesség és a rugalmasság eredménye; és mindez a Csallóköz és Gömör érdekeit szolgálja. Ez lenne a Híd részéről a saját választóinak szóló üzenet.

Eközben a Híd-kommunikáció egy másik pártra is nagyon emlékeztet, ez pedig a magyarországi SZDSZ. A liberálisokat képviselő SZDSZ úgy volt sokáig kormányon a magyar baloldallal, hogy folyamatosan kikacsintott a választóira: tudjátok, mi sem szeretjük ezeket a maguk hasznát leső posztkommunistákat, de hát most ezt dobta a gép. Egy ideig elfogadták a párt választói ezt a magyarázatot, de idővel – az egyre több korrupciós üggyel, a koalíciós pártok közötti összefonódások erősödésével – valahogy lassan émelyítővé vált ez a hozzáállás. Ez az émelyítő érzés veszélyezteti a Hidat is, amikor politikusai a Facebookon napi szinten kacsintanak ki a választóikra, szólnak be áttételesen saját koalíciós partnereiknek; amikor a hidas államtitkár Facebook-posztban utalgat arra, hogy lenézi és nála butábbnak tartja a miniszterét; amikor a szatellitszervezetek Smer-ellenes tematikában szerveznek beszélgetéseket. Ez egy ideig vagányság, egy idő után – ha a szavak már nagyon elválnak a tettektől – hiteltelenség. Már nem kikacsintás, hanem tikkelés.

A magyar baloldal süllyedése a mélybe rántotta az SZDSZ-t, amely végső soron nagyobb árat fizetett az MSZP korrupciós és egyéb vétkeiért, mint maga a baloldali párt, amely sosem akart többnek látszani egy tökéletlen posztkommunista tömegpártnál. A választók emiatt talán jobban elnézték neki a hibáit, mint az SZDSZ-nek. A párhuzamok ezzel véget érnek. Nem is párhuzamok ezek, hanem egy olyan magyarországi szcenárió, amely veszélyezteti a Híd jövőjét, és egy olyan erdélyi forgatókönyv, amelyet nyilván sokan a pártvezetésben ideálisnak és kényelmesnek tartanak. A végeredmény nagyban múlik az általános politikai környezeten: a Híd legnagyobb esélye sajnos az, hogy a szlovák politikai élet lassan olyan zavarossá és bizáncivá válik, mint a bukaresti politika; a szavazók pedig elfogadják, hogy Bizáncban bizánci politikai stílusra van szükség.