Új liberális pártot alapít Fodor Gábor

Budapest |

<p>Új liberális pártot alapít Fodor Gábor. Az SZDSZ volt elnöke ezt a Belvárosi Liberális Klubban jelentette be szerda este. A politikus, akit vendégként hívtak meg egy beszélgetésre, azt mondta, tervei szerint a párt tavasszal állhat a nagyközönség elé.</p>

Három éve szűnt meg az SZDSZ, azután sokan felvetették, hogy létre kellene hozni egy liberális pártot. Ez viszont máig nem történt meg – közölte. Most viszont közelednek a választások, és nincs idő arra, hogy tovább várjanak - ismertette álláspontját Fodor Gábor.

    Az SZDSZ egykori elnöke azt mondta: tervei szerint tavasszal a nagyközönség elé állhatnak, mert "a helyzet olyan, hogy erre szükség van". Hozzátette: nem engedhető meg, hogy képviselet nélkül maradjon az a félmillió ember, akinek liberális az értékrendje.

    Fodor Gábor közölte: olyan pártot szeretne csinálni, amely elvtelen kompromisszumok nélkül tudja képviselni a liberalizmust. Hangsúlyozta, hogy ez a párt nem az SZDSZ "remake-je" lesz.

    Nagyon számít arra, hogy lesznek olyanok, akik támogatásra érdemesnek tartják majd a kezdeményezést - mondta arra a kérdésre válaszolva, hogyan hozzák létre a pártalapításhoz szükséges infrastrukturális hátteret.

    Egy liberális párt olyan embereket képes mobilizálni, akiket ma mások nem tudnak megszólítani - jelentette ki a politikus. Hozzátette, lelkesedéssel nézi, hogyan alakulnak az ellenzéki formációk, de véleménye szerint azok mind baloldaliak.

    Baloldali a szocialista párt, az LMP "lényegében egy baloldali felütésű zöldszervezet" - mondta Fodor Gábor, aki szintén a baloldalhoz sorolta az Együtt 2014-gyet és a Demokratikus Koalíciót.

    Hozzátette, emellett viszont ő is azt szeretné, ha a 2014-es választásokig az ellenzéki pártok között együttműködés alakulna ki. A választási törvény szinte kiköveteli, hogy az ellenzék összefogjon és nagyvonalú gesztusokat tegyen egymásnak - hangsúlyozta.

    A 2014-es választás után arra is készen kell állni, hogy szót érthessenek azokkal, akik egy józan, jobbközép pártot akarnak megteremteni – mondta a politikus.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?