Történelmi időzavar

Most, hogy újra a szlovák és román diplomácia célkeresztjében a státustörvény, az embernek olyan érzése támad, mintha ezen országok külpolitikájában valamiféle időzavar mutatkozna. Mintha nem ismernék a jelenkor politikai arculatát és követelményeit, nem akarnák megérteni, hogy a felmerülő társadalmi problémákat nem lehet azokon az utakon megközelíteni, amelyeken 50 vagy 80 évvel ezelőtt. Nem a szlovák külügyi államtitkár kijelentése volt meglepő – miszerint Szlovákia nem tűri el állampolgárai és egy másik ország intézményesített kapcsolatát –, hanem az, hogy elvárta a fejlett nyugati demokráciák támogatását is állásfoglalásához. Ehelyett csupán román kollégája testvéri kézszorítását érezte, ami biztosan jólesett, ám jelentősége meglehetősen csekély. Nyolcvan év gyakorlata után nehéz lehet megszokni, hogy nincs meg a csodalámpás, amelyből egy kis dörzsölésre előbújt a francia és angol dzsinn, aki minden kívánságát fenntartás nélkül teljesítette az egykori kisantant államainak. Hiszen valóra vált Iorga és Bratianu Dnyepertől a Tiszáig terjedő Nagyromán Birdalomról szőtt álma, és egy varázsütésre életre kelt a Beneš térképén berajzolt Csehszlovákia is. Nem egészen harminc év múlva pedig akadálytalanul lehetett elűzni szülőföldjükről a szudétákat, szászokat, magyarokat. Bármennyire is beárnyékolják jelenünket, mindez ma már a múlté, a jelenlegi politikai viszonyok között nem ismétlődhetnek meg. Egyrészt, mert ma már elavult a nemzetállami eszme, másrészt pedig akadályozza a mind határozottabban körvonalazódó közös Európa ténye. Ebben az egységesülésben vannak kisebbek és nagyobbak, erősebbek és gyengébbek. Viszont abszolút domináns – aki a többiek jóváhagyása nélkül is dönthetne világpolitikai kérdésekben – nincsen. A németek, a britek gondosan ügyelnek, hogy a gall kakas kukorékolása ne hallatszon ki a kórusból, és fordítva. Ezenkívül itt van egy dinamikusan fejlődő Magyar Köztársaság, melynek kormánya – elődjével ellentétben – olyannyira törődik az országhatárokon kívül rekedt nemzetrésszel, hogy még alkotmányába is belefoglalta. A kommunista magyar kormányok közönye után a szomszédos országok számára mellbevágó lehet ez az intenzív odafigyelés. Ráadásul Magyarország, a nagy európai számonkérésen, szomszédaival ellentétben, jelesre vizsgázott, ennek következtében tagja a világ legerősebb katonai szövetségének. Változnak az idők. Bele kell törődni – akár tetszik, akár nem –, hogy nemzetállamok megteremtésén fáradozni a harmadik évezred küszöbén, más népcsoportok kárára – elszigetelődést, lemaradást jelent. A státustörvény január elsején életbe lép, mintegy jelezve a magyar nemzet évezredes, megbonthatatlan egységét.

Sárközi János

Szentpéter