Tisztelt miniszterelnök úr!

Tisztelt miniszterelnök úr, kedves Miki!

Kérlek, ne haragudj, hogy levelemmel zavarlak, tudom, van dolgod elég, én meg nyugdíjasként csak itthon ücsörgök Pelsőcön, nézem azt a drága UPC-t, no meg persze néha elmegyek a piacra, hogy aránylag olcsón bevásárolhassak, tudod, hétvégén mindig meglátogatnak az unokáim... De máris elkalandoztam. Bocsáss meg, hogy tegezlek, ez nem tiszteletlenség a részemről, jóval fiatalabb vagyok nálad, akár az anyád is lehetnék, és azt hiszem, néha nekem sem ártana, ha Te lennél a fiam.

Szeretném Veled megosztani néhány gondomat, bajomat, egy kicsit elsírni a bánatomat. Tudod, nemigen van kivel beszélgetnem, a szomszédaim naphosszat a BMG Invest előtt sorakoznak, a szerencsétlenek minden spórolt pénzüket odaadták azoknak a szemeteknek, a lányomék unalmukban a JOJ tévét nézik, a fiam meg vállalkozik, lót-fut össze-vissza, újabban meg a magyarigazolványát intézi, azt mondja, inkább kiváltja most, amíg még lehet. Tényleg, mondd, tulajdonképpen mi a bajotok ezekkel az igazolványokkal? Azt sem értem, mi az a extrateri-turi. Nem arról van szó, hogy a szlovákok sértve érzik magukat, amiért ők nem kaphatnak igazolványt arról, hogy magyarok? Na, mindegy, engem úgysem érint ez az egész, nekem nem is kell magyarigazolvány, meg kedvezmények. Vigándpetenden él ugyan egy unokahúgom, de őt már vagy tíz éve nem láttam, nem hiszem, hogy most csak azért vonatoznék odáig, mert kedvezményesen utazhatok a vasúton.

Képzeld, tegnap meglátogatott Adrián unokám, nagy lakli gyerek, bozontos, hosszú hajjal, azt mondta, akart hozni hóvirágot is nőnapra, de nem mert, mert egy szál letépéséért is büntetés jár. Mondtam, ne szomorkodjon, mert már a jó szándék is felírattatik. Ezt ugyan nem értette, elfogadta viszont az ötszáz koronát, amit adtam neki. Azt mondta, tudja, hogy nekem sincs sok, de nem akart megbántani. Eszem a szívét! A csirkének meg a szárnyát, mert combra nemigen jut a nyugdíjamból. Mostanában gyógyszerekre is egyre kevesebbet költök, pedig magas a vérnyomásom, meg a lábam is trombózisos, csakhogy itt nálunk, Pelsőcön már hónapok óta zárva van a patika. Meghalt a gyógyszerészünk, Isten nyugosztalja, tanult ember volt, azóta csak úgy jutok a tablettákhoz, hogy a fiam elmegy értük Tornaljára vagy Rozsnyóra. Mondd, Mikuláš, nem tudnál odaszólni, hogy csináljanak már valamit?

Már lassan tévét sem nézhetek, csak még magasabb lesz a vérnyomásom. Amikor meglátom a Mečiart, már kapcsolom is le, hideglelést kapok tőle. Ugye, nem hagyjátok, hogy visszajöjjön az az ember? Már mindenki azt mondja, hogy sem ővele, sem a pártjával nem juthatunk be az Európai Unióba. Vagy a NATO-ba...? Nem is tudom, annyira zavaros ez az egész. Csak arra emlékszem, hogy most még a Schuster Rudi, az a volt kommunista is jól megmondta a magáét Brüsszelben. Hogy talán akkor sem bízza meg a Mečiart a kormányalakítással, ha megint ő nyerné meg a választásokat. Meg ne haragudj, de nekem már olyan mindegy, ki lesz a miniszterelnök, csak ne emeljék tovább az árakat, mert én már nem bírom a kis nyugdíjamból.

No, hát csak ennyit akartam mondani, Mikikém, ne haragudj, hogy feltartottalak, de olyan jól esett magamat kipanaszkodni. Vigyázz magadra, fiam, te is olyan sápadt vagy mostanában. Egyél sok spenótot, az jó a vérképre. Szeretettel üdvözöllek!

Özv. Bátkai Béláné, Pelsőc