Thatcher Párizsban

A francia jobboldal most mégis egy olyan politikust indít az elnökválasztáson, aki büszkén vallja: „szeretem, ha madame Thatcherhöz hasonlítanak”.

Francois Fillon, a republikánusok előválasztását nagy meglepetésre megnyerő elnökjelölt a cáfolata szinte minden sztereotípiának, ami a francia politikáról – nem feltétlenül megalapozatlanul – bennünk élhet. Mert a francia politikusokat gyakran megérinti a korrupciós botrányok szele, a magánéleti és szexbotrányok, amelyeknek Nyugaton talán itt van a legnagyobb hagyománya. Bár Párizst a dzsihádisták máig a „keresztesek fővárosaként” emlegetik, a gall kakas országa az egyik legszekulárisabb nyugati állam. Emellett a franciák az államközpontú (etatista) gazdaságpolitika legfőbb híveinek bizonyultak az elmúlt évtizedekben (bár itt nagy a tülekedés a dobogóért), a „szociális vívmányok” és az értük rendezett (nem ritkán minisztereket buktató) sztrájkok, tüntetések listája impozáns…

És akkor itt van ez a Fillon, aki évtizedek óta mozog a politikában, egyre felsőbb szinteken, 2007 és 2012 között (Sarkozy elnöksége alatt) miniszterelnök, és egyetlen korrupciós botrány sem fűződik a nevéhez. Konzervatív, katolikus politikus, példás magánélettel: egy házasság, öt gyerek, sehol egy szerető. Ami a gazdaságpolitikai elképzeléseit illeti: a több mint 3 ezer oldalas munka törvénykönyvét 150 oldalra faragná, a 35 órás munkahetet eltörölve visszatérne a 39 óráshoz, a közszférából 500 ezer embert elbocsátana, hogy csökkentse az újraelosztást és az államadósságot, a nyugdíjkorhatárt pedig több lépcsőben 65 évre emelné. Erkölcsi okokból ellenzi az abortuszt (de nem tiltaná be) és az egyneműek házasságát is, de az ezt engedélyező törvényt sem vonná vissza, csak az örökbefogadás feltételeit szigorítaná. Fillont anglofilnek tartják, a felesége is walesi. Summa summarum, eléggé atipikus francia elnökjelölt.

És most ő Franciaország és az EU legfőbb reménysége, aki gátat szabhat a populizmus további térhódításának, értsd, megállíthatja a nemzeti frontos Marine Le Pent a 2017-es elnökválasztás második fordulójában. És megállíthatja országa további gazdasági hanyatlását. A Putyinnal szembeni engedékenységét kivéve megállapításai helytállók és receptjei szükségesek, a kérdés csak az, hogy mit szólnak ehhez a francia választók és (ha elnökké választják) az utca. Mert Fillon saját bőrén tapasztalta, hogy a szakszervezetek, a tüntetők és a baloldal hogyan tudja elszabotálni, illetve visszacsinálni az összes szükséges piaci reformot. Szociális és munkaügyi miniszterként és miniszterelnökként egyaránt.

De most valami megváltozhatott. A regnáló elnök, Hollande-ot épp azzal az illúzióval választották meg, hogy nincs szükség reformokra, megszorításokra, minden mehet tovább a régiben. Most, 4 százalékos támogatottsággal bejelentette, hogy nem indul másodszor az elnöki tisztségért… Az Ipsos MORI közvélemény-kutatásában a 25 megkérdezett országból francia földön mondták a legtöbben (sokkoló 89 százalék), hogy rossz irányba mennek a dolgok.

Fillon és Le Pen mellett egyelőre a harmadik esélyes jelölt az az Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter, aki a baloldali kormányban akart liberális reformokat megvalósítani, majd a kormányt otthagyva mozgalmat alapított. Szóval, lehet, hogy tényleg változóban vannak a dolgok, csak az a kérdés, elég lesz-e ez Le Pen ellen, és hogy az EU kibírja-e addig (még öt hónapig) egyáltalán.