Tetemrehívás

Mazurek

Bizony isten, használnám a jelenlegi helyzetre a kabaré szót, de nem fogom. Egyrészt mert elkoptatott, másrészt ha az elmúlt napok tartalmaztak némi humort, azon csak kínunkban röhögünk.

Odáig jutottunk ugyanis, hogy Igor Matovič magas labdáját már Milan Mazurek is le tudja ütni. Vicces, nem?

Mert hát ugye volt a héten az az ominózus sajtótájékoztató, ahol Matovič fapofával bejelentette, hogy az ország járványkezelését kilenc és fél hete szakértők irányítják, és hát bizony ők sem tudnak mit kezdeni a járvánnyal, mert tele vannak a kórházak, a görbe pedig nemigen csökken. A kormányfő mintha fennragadt volna a körhintán a vurstliban, onnan integet nekünk, és ismételgeti ugyanazt körbe-körbe. Nevezetesen, hogy az ő országos tesztelése volt az, ami egy időre ellaposította a görbét, de azóta minden rossz, mert a gonoszok megfúrták a tökéletes tervet, és azóta még a habos kakaónak is fokhagymás szardíniaíze van.

Miközben emberek ezrei lebegnek élet és halál között a kórházakban, és az orvosoknak és nővéreknek lassan azon kell gondolkodniuk, hogy ha összeomlik a rendszer, mihez kezdenek, a miniszterelnöknek van képe áttolni a saját felelősségét a szakértőkre. És azt hazudni, hogy az irányítás az ő kezükben van, miközben ahelyett, hogy tényleg tett volna egy lépést hátra, a „hátulról mellbe” módszerével azért csak átkalapálta a saját akaratát. És a valóság az, hogy sosem hallgatott a szakértőkre. Nem hallgatott akkor, mikor a nyár végén azt kérték, hogy csökkentse a lakosság mobilitását. Nem hallgatott akkor, mikor azt mondták neki, hogy a tesztelés helyett inkább a lezárásra és a kontaktuskutatásra fordítsa az erőforrásokat. Nem hallgatott rájuk, mikor az önkormányzatok szinte sírva könyörögtek neki, hogy fejezze be az ámokfutást, mert nem jó irányba tartunk, és belefulladunk a káoszba. 

Van egy politikai dimenziója is annak, hogy Matovič továbbra is makacs gyerekként igyekszik bizonygatni a saját igazát és tetemre hívta a szakértőket. A kormányfő ugyanis a saját kapálózásával egész rakétaarzenált adott az ellenzék kezébe, amit például a militáns retorikában otthonosan mozgó fasiszták csont nélkül használtak ki. Egészen abszurd például, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló parlamenti vitában az ĽSNS tagjai lefasisztázták a kormányt – és nem szakadt rájuk a mennyezet – a zöld trikóját levető Milan Mazurek, a szélsőjobb ügyeletes hőbörgője pedig a tudósokat védve, és rájuk hivatkozva adta elő hangos, sokszor összefüggéstelen jeremiádját a törvényhozásban. 

És ez az igazán veszélyes: Mazurek parlamenti beszéde virálissá vált a közösségi hálón, pedig hosszú perceken keresztül folyékonyan hazudott, fantáziált a szomszédos országok szabadságáról, kicsavarta a tényeket. Ősszel még a maszkviselés káros hatásairól okoskodott és tüntetéseken grasszált, most azon siránkozott, mennyi embert lehetett volna megmenteni, ha Matovič nem viselkedik ostobán. A legriasztóbb ebben az, hogy Mazurek nagyon sok ember számára hatott hitelesen, és a hitelesség kenetét épp Matovič ámokfutása adta fel neki.

Ha a koronavírus egy évtizeddel veti vissza az ország gazdaságát, akkor ez a felelőtlenség minimum két és féllel a politikai kultúráját. És a vírus lecsengése utáni káoszt csak annak köszönhetjük majd, hogy Matovič úgy nyitogatta Pandora szelencéjét, mint a falánk gyerek a bonbonosdobozt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?