Teszünk a jogainkra

A Pro Civis Polgári Társulás második éve készítette el a magyarlakta települések önkormányzati weboldalainak mélyreható elemzését. A kép ismét lehangoló: minél több és alaposabb információt szeretne megtudni a helyi lakos vagy a község iránt érdeklődő internethasználó magyar nyelven, annál kisebb az esélye, hogy megtalálja.

Könnyű a belügyminisztériumba belerúgni a megyei választási értesítők miatt (attól függetlenül, hogy könnyű, jogos, hogy erre az MKP felhívta a figyelmet). Kaliňákék a törvény betűjét és szellemét be nem tartva – mondjuk ki őszintén: slendriánságból – nem fordítottak le mindent magyarra. S amit lefordítottak, abban sem volt köszönet, a betűnagysággal sem ül minden. Ez tény, de mit szóljunk ahhoz, hogy egy 70–80 százalékban magyar település – tehát olyan, ahol szlovákot ritkán látnak – önkormányzata képtelen akár csak egy kerek magyar mondatot is feltenni a honlapjára?

Nem ismerik pontosan a törvényt, nem szokták meg, nincs rá kapacitás. Nagyjából ezt a három feleletet kapnánk az illetékesektől a fenti kérdésre. Az a legfájóbb, hogy mindegyik elfogadhatatlan. Ha elvárjuk Mari nénitől, hogy betartsa a hatályos törvényeket, akkor milyen indok alapján adhatnánk felmentést egy polgármesternek vagy helyi képviselő-testületnek ez alól? Nem szokták meg, hogy magyarul is fel lehet – sőt, fel kell! – tüntetni az információkat? De hát miért harcoltak itt két évtizeden keresztül országos és helyi szinten politikusaink, ha utána nem használjuk ki a lehetőségeket?

Nincs rá kapacitás, túlterheltek a hivatalnokok? Ha az lenne a kérdés, hogy kétnyelvű weboldalt tartunk fenn, vagy kifűtjük a magyar iskolát, akkor komolyabb lenne a dilemma, de itt nem erről van szó. Persze, macerás minden jegyzőkönyvet lefordítani, minden adatot feltüntetni magyarul is, két nyelven aktualizálni, ám ha ennyire sem becsüljük nyelvhasználati jogainkat, akkor alapvető problémákkal állunk szemben.

Az asszimilációnak számtalan összetevője van, ezek egyike, hogy vizuálisan, nyelvhasználatilag nem tudjuk belakni Dél-Szlovákiát. Mintha idegenek lennénk saját, szűken vett pátriánkban. A feliratok nagy része csak szlovák nyelvű, az információk jelentős részéhez államnyelven lehet hozzájutni, a hivatalokkal nagyrészt szlovákul kommunikálunk. Mindez azt jelzi a kisebbségi magyarnak, hogy nyelve és kultúrája másodlagos, eltűnőfélben van, ha valamit el akar érni, intézni, meg akar tudni, szlovákra kell váltania. Innen pedig már csak egy lépés, igaz, nem kicsi, hogy azt mondja valaki: mire jó akkor az én magyartudásom, miért ne váltsak nemzetiséget, anyanyelvet?

A virtuális térben – a Pro Civis felmérése szerint – ugyanez játszódik le. Alig van jelen a magyar nyelv, pedig itt csak nagyon áttételesen lehet hivatkozni a korábbi évtizedek gyakorlatára, hiszen az internet viszonylag új jelenség.

Jogérvényesítés. Ezen a téren jócskán van még hová fejlődnünk. Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek. Mi lenne, ha a Híd és az MKP vezetősége a kétnyelvűség – beleértve a virtuális kétnyelvűséget is – terén elért eredmények alapján döntene arról, kit jelöl vagy támogat a polgármesteri és helyi képviselői helyekért vívott harcban?