Tegyük újra naggyá…

<p>Tegyük újra naggyá Amerikát, Törökországot, Oroszországot, a sor szabadon folytatható. Erre pontosan azok a demagóg populista politikusok képtelenek, akik ezt tűzik a zászlójukra.&nbsp;</p>

Mert többnyire nem mondják meg hogyan (mivel fogalmuk sincs róla), de ha elkezdenek ötletelni, az még rosszabb. Ennél már csak az rosszabb, ha esélyt is kapnak ötleteik megvalósítására.

Donald Trump is esélyt kaphat erre, pedig se víziója, se programja, csak összevissza beszéd, sokkoló, meghökkentő, tudatlanságról és teljes felkészületlenségről tanúskodó, meg sértő kijelentések tömkelege. Sikeressége a csalódottságból, frusztrációból, gyűlöletből és a dühből táplálkozik, de ez sosem jó tanácsadó. Pedig ő pontosan ezeken lovagol, mit lovagol, maga szítja, korbácsolja az indulatokat. Soha semmilyen választott hivatalt nem töltött be, értsd még az 500 fős Piripótyfalunak sem volt a polgármestere, most meg a szabad világ első számú hatalmának első számú vezetője akar lenni…

Egy valóságshow-ból jövő pojáca, akinek a népszerűsége talán abból eredeztethető, hogy az emberek szeretnének Donald Trumpok lenni. Gazdagok, szép fiatal (és időnként még fiatalabbra cserélhető) feleséggel, akik kirúghatják az alkalmazottaikat. Mert túlnyomó többségük ama bizonyos kirúgó cipő orrának a célpontja szokott lenni ugyebár, és legalább jó eljátszani a gondolattal, hogy az ő lábukon az a bizonyos (nyilván méregdrága, „márkás”) cipő.

Persze mondhatják, mindez előny, mert Trump nem volt része az ún. washingtoni politikának, másrészt meg ott a sikeres üzleti karrier a háta mögött. Igen, komoly sikereket ért el üzletfeleinek, részvényeseinek, befektetőinek, hitelezőinek és vásárlóinak átverésében és megkárosításában. Meg egy sor cég csődbe vitelében: Trump Steaks, GoTrump.com, Trump Airlines, Trump Vodka, Trump Mortgage (jelzáloghitel), Trump Magazine, Trump University, Trump Ice (üdítők), The Trump Network (vitaminok)… De volt becsődölt társasjáték (Trump: The Game), két évet élt amerikaifoci-csapat (The New Jersey Generals – 1984-85), sőt még kerékpárosverseny is, hogyan is nevezhették volna másként, mint „Tour de Trump”. De a legnagyobb üzleti bukás (és átverések sorozata) az Atlantic Cityben levő kaszinókhoz és hotelekhez kapcsolódik. Szóval nem túlzás azt állítani, hogy amelyik cégre ráakasztják a Trump márkanevet, az hamarosan csődbe megy, mindenkit megkárosítva, kivéve persze Trumpot – többnyire.

És most egész Amerikára készülnek ráakasztani a Trump márkanevet… Egek, hogy juthattunk idáig, hogy ez a pojáca immár a Republikánus Párt, igen, Lincoln meg Reagan pártjának hivatalos elnökjelöltje. Olyan kijelentésekkel, hogy falat építtet a mexikói határra (csekélyke 3145 kilométer) és azt a mexikóiakkal fizetteti meg. Ép elméjű ember ilyet nem gondolhat komolyan. Márpedig Trump naponta szolgál ilyen kapitális baromságokkal, csak programja meg konzisztens víziója nincs. Se nem gazdaságilag liberális és fiskálisan konzervatív, se nem külpolitikai héja, se nem szociálisan konzervatív (különösen magánéletével nem) pedig a sikeres republikánus elnökök (elnökjelöltek) ezeket a nézeteket követték. De ennek az idiótának (mondjuk ki bátran) nézetei sincsenek.

A következményekbe belegondolni is rossz, mintának ott van a szintén az országuk újra naggyá tételén fáradozó autokraták munkájának gyümölcse, lásd Erdogan Törökországát meg Putyin Oroszországát. Ők főleg a saját hatalmukat és uralkodó klikkjüket tették naggyá és gazdaggá – de sosem elég naggyá ahhoz, hogy ne akarnának még nagyobb hatalmat és vagyont –, s ezzel előbb vagy utóbb, de romlik országukban a jogállam, az emberi jogok betartása és az állampolgárok életminősége. Nem azt akarom mondani, hogy Trump elnöksége idején az Egyesült Államok feltétlenül ide jutna, de alighanem ezen az úton haladna. Már az is elég hátborzongató, hogy az egyik nagy atomkoffer Putyin kezében van, elképzelni, hogy a másik Trump kezébe kerül…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?