Távozott két nagyon fontos közszereplő

novak katalin k

Novák Katalin magyar államfő 2024. február 10-én hazautazott a férfi vízilabda-világbajnokságról Katarból, hogy bejelentse lemondását. Akár ott is maradhatott volna és szurkolhatott volna a magyaroknak. Mi történt volna, ha ott marad? A már szétfutott szálak tovább futottak volna, és összevissza fűződtek volna. Akik a lemondását követelték, azok további híveket gyűjtöttek volna, akik mellé álltak, azok behúzták a kéziféket, és az ablakból nézik az eseményeket.

Novák Katalin nem akarta, hogy ellene és végette menjenek az emberek a terekre. Ez valamit bizonyít. Sokan most azt mondják: valaminek vagy valakinek a nyomására mondott le. Ebben az esetben ő vállalja a felelősséget. Itt más nem vállalhatja, hiszen az ő döntése került a fókuszba: a tavalyi pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon korábbi pedofil igazgatója bűntársának, a molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettesnek. A kegyelmi jogkör teljes mértékben az elnöké, bár igaz, vannak tanácsadói, akik sorra távoztak az ügy kirobbanásakor. A köztársasági elnöki palota kegyelmi ügyekkel foglalkozó szakosztálya bizonyára mindig megvizsgálja az egyes kegyelmi kérelmeket, s az elnök asszony biztosan sok érv és ellenérv után eldönti, aláírja-e vagy sem. Ebben az esetben aláírta, és ezt elküldték kötelezően ellenjegyezni az igazságügyi minisztériumba.

Itt jön a képbe Varga Judit akkori igazságügyi miniszter szerepe. Ő ellenjegyezte. És Novák Katalin lemondása után – pár perc eltolódással – ő is lemondott minden mostani és jövendőbeli közéleti szerepéről, és visszavonul. Vagyis két nagyon fontos közszereplő – és nem elhanyagolható, hogy nő – kilépett a Hadseregből.

Ezzel biztosan gyengül a sereg, de az út, amit mutatnak, járható, és ezen kellene elindulni (a hátteret most tegyük félre). El kell gondolkodni, hogy mikor kell távoznia egy közszereplőnek, hogy méltó legyen azokhoz az évekhez, amelyeket végigcsinált. Úgy gondolom, hogy ezt most sikerült megoldaniuk. Nyílhatnak számukra más ajtók és ablakok, és biztosan beengedik rajta a fényt.

A hiba megtörtént, az emberek az utcára mentek, és követelték az elnök asszony távozását. Ide illik Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész gondolata: ,,A művész számára az igazság cél, a politikus számára eszköz.” Ez azt is jelenti, hogy valamely cél elérésére segítségként felhasználható az igazság mint eszköz, hogy ezzel elérjük a célt. Számukra megszólalt az igazság, és utána nagyon gyorsan elérték a célt. Ez követendő és elgondolkodtató. A politikai kultúra egykoron majd nálunk is megkívánja, hogy aki esetleg rosszul dönt, tegye meg a helyes lépést. A rossz döntés lehetősége a pakliban mindig benne van, és az ezzel járó közéleti vihar is.

Novák Katalin és Varga Judit példaértékűen cselekedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?