Fürcht Pál főügyész (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Ügyészség Magyar Péter hangfelvételéről: Varga Judit pletykákat osztott meg a férjével
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megszüntette a Varga Judit volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
Fürcht Pál főügyész elmondta: az eljárás Magyar Péter, Varga Judit volt férje két, 2024 februárjában született bejegyzésére alapozott feljelentés nyomán indult, amely egy magánszemélytől érkezet.
Az ügyben Magyar Péter mellett tanúként hallgatták ki többek között Varga Juditot, Rogán Antalt és Gulyás Gergely minisztert is, akik egybehangzóan azt állították: nincs tudomásuk arról, hogy korrupciós bűncselekmény kapcsán valakinek feljelentési kötelezettsége lett volna, amit elmulasztott – ismertette a főügyész.
Fürcht Pál tájékoztatása szerint nem volt olyan hivatalos személy, aki a Schadl-Völner ügyben indult büntetőeljárás elindulása előtt tudott volna korrupciós cselekményről. E tekintetben bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást – jelezte.
A főügyész a Schadl-Völner-ügy nyomozati irataiból való feltételezett kihúzások kapcsán hangsúlyozta: az ügyiratokat senki sem manipulálta, az ügyészség minden büntetőjogilag releváns adatot a jogszabályi előírásoknak megfelelően értékelt. A megállapított tények szerint a hangfelvételen Varga Judit pletykákat osztott meg férjével – magyarázta a főügyész, aki „képtelenségnek”, illetve „szürreálisnak” nevezte, hogy az anyagból bármit is kihúztak.
Kijelentette továbbá: a beszélgetés olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz, amelyek kizárják, hogy az információkat az ügyészségi adatokból, vagy ezen információkat az iratokat ténylegesen ismerő személytől szerezték.
Kitért arra is, hogy a nyomozás megindulásától kezdve folyamatosan több példánya volt a nyomozati iratnak mind az ügyészségen, mind ügyészségen kívüli szereplőknél – bíróságoknál, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, a védőknél, gyanúsítottaknál. Ez a tény lehetetlenné tette a kihúzást – hangsúlyozta, a nyomozó ügyészség szerint e tekintetben sem valósult meg bűncselekmény.
Kovács Katalin, a főügyészség sajtószóvivője közölte: az eljárás során 9 tanút hallgattak meg, szakértőket vontak be és összesen mintegy 17 ezer oldalnyi iratot vizsgáltak meg.
Elmondta: a nyomozás során bizonyítékok hiányában nem volt tisztázható, hogy Völner Pál kapott-e információt az ellene folyó nyomozásról, emiatt a nyomozást a nyomozó ügyészség – ebben a tekintetben – bizonyítottság hiányában szüntette meg.
Leszögezte: kizárható, hogy az ügyészség vagy a főügyész figyelmeztette Völner Pált a büntetőeljárás megindulása előtt.
„A Schadl-Völner ügyben az ügyészség valamennyi bűncselekménygyanús esetben eljárt, a felelősöket bíróság elé állította, és gondoskodott további büntetőeljárások lefolytatásáról, a hangfelvétel valamennyi ezzel ellentétes állítása egyértelműen és bizonyítottan valótlan volt” – mondta a szóvivő, aki jelezte azt is, hogy a határozattal szemben felülbírálati indítvány benyújtásának van helye.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.