Magyar Péter az Új Szónak: Előre hozott választás kell (VIDEÓ)

2
Budapest |

Az Orbán-rendszerrel szembeforduló Magyar Péter 250 ezer tüntető előtt követelte, hogy a magyar kormány adja vissza a hatalmat és a választás lehetőségét a népnek. Kérdésünkre megerősítette, szerinte előre hozott parlamenti választásra van szükség, ez lenne az etikus megoldás.

„Én azt gondolom, ha lenne bátorsága az uralkodó pártoknak, akkor kikérnék az emberek véleményét. Egy ilyen erkölcsi válságban, amilyenbe az ország került, nem tehetünk mást” 

– jelentette ki Magyar. 

Majd arról beszélt, a kormány azt az utat is választhatja, mint amire Gyurcsán Ferenc lépett 2006-ban, az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után. 

„Vagyis, hogy nem csinálnak semmit. De akkor azt kockáztatják, hogy szép lassan leamortizálódik az egész jobboldal, és végül megszűnik. Ha most kikérnék a választók véleményét, akkor legalább arra lenne esélyük, hogy ellenzéki pártként megmaradjanak és később újra hatalomra jussanak” 

– véli Magyar, és hozzátette, az előre hozott választás lenne az etikus lépés.

Magyar az Új Szónak adott rövid interjúban elmondta, a rendőrség konzervatív becslése szerint a szombati tüntetésen hozzávetőlegesen 250 ezer ember vett részt. 

„A kegyelmi ügy volt a végső pont, de korrupció, a kivagyiság, a jachtok, azok a hatalmas vagyonok, amelyek a politikusok, a kormány családjainak, haveri köreinek a kezébe került, egy idő után sok lett” 

– mondta azzal, olyan politikai, erkölcsi, jogi válság van Magyarországon, ami 10-15 éve nem volt.

Galéria

Az Orbán-rendszerrel szembeforduló politikus arról is beszélt, ha ő és az alakulóban lévő pártja hatalomra jutna, akkor a határon túli magyarok számíthatnának a támogatásukra. 

„Nem a szavazataikra lenne szükségünk, mint ahogy adott esetben a Fidesznek az erdélyi magyar szavazatokra szüksége van, hanem egy konstruktív párbeszédre törekedénénk” 

– jelentette ki Magyar.

Előzmények

A Magyar Péter-ügy előzményei

A botrányos hangfelvétel, ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hivatalából távozni kényszerülő Varga Judit (Fidesz) igazságügyi miniszter exférje az után állt a nyilvánosság elé, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Varga javaslatára kegyelmet adott egy pedofilsegítő bűnözőnek. Államfői tisztségéből Nováknak is távoznia kellett. Magyar nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyet a titokban készített az exfeleségéről. A felvételen Varga akkor még igazságügyi miniszterként az ún. Schadl–Völner-ügyről beszélt. Ez a 2021-ben indult ügy talán az Orbán-kormányok legnagyobb korrupciós botránya, a középpontjában a végrehajtói kar akkori elnökével, Schadl Györggyel, illetve a vád szerint általa lefizetett Völner Pál akkori államtitkárral. A hangfelvétel fő állítása, hogy Rogán Antal (Fidesz) a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Orbán Viktor (Fidesz) miniszterelnök kabinetfőnöke és köre kihúzatták a rájuk nézve kellemetlen részleteket a vonatkozó ügyészségi iratokból. A hangfelvétel egy további állítása, hogy az állítólagos belenyúlásra eleve azért lehetett csak szükség, mert Polt Péter legfőbb ügyész „nem ura a helyzetnek”, azaz az ügyészségen belül nem tudja teljesen érvényesíteni a kormányzat befolyását. Magyar azóta már tartott egy tüntetést, ahol egyebek mellett ezt mondta: „Nem úszhatja meg Balogh Zoltán, nem úszhatja meg Rogán Antal, és nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor sem!” – utalt Magyar a Fidesz vezetésére, azon belül Balogh Zoltán korábbi miniszterre is, aki minden bizonnyal közbenjárt a pedofilsegítőnek adott kegyelem ügyében. Magyar a nyilvánosság elé állása óta bejelentette, politikai mozgalmat alapít. Egy párt, egy egyesület és egy ernyőszervezet kombinációjával készül a júniusi EP- és önkormányzati választásra és a 2026-os magyar országgyűlési választásra. Az egyesület neve Legyél a változás egyesület. Nem tudni azonban még, hogy Magyar milyen párttal lép szövetségre, hogy elindulhasson a júniusi EP-választáson. Új pártot nem tud létrehozni, erre a célra ugyanis olyan jelölőszervezet kell, amelyik a június 9-i választások hivatalos kiírásának pillanatában, március 12-én már be volt jegyezve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?