Taroltak a magyar kajak-kenusok Athénban

A kajakosok és kenusok csütörtöki 500 méteres középfutamai során eldőlt, hogy a pénteki és szombati finálék mindegyikében, azaz 12 számban lesz magyar egység az athéni olimpián.

A kajakosok és kenusok csütörtöki 500 méteres középfutamai során eldőlt, hogy a pénteki és szombati finálék mindegyikében, azaz 12 számban lesz magyar egység az athéni olimpián.

Az időjárás a korábbiakhoz képest - a jóslatoknak megfelelően - megváltozott, szinte szélcsend és verőfényes napsütés várta az indulókat a fővárostól 40 km-re fekvő szkiníászi vízi centrumban. A képlet egyszerű volt: minden futamból az első három helyezett jutott a szombati döntőbe.


Kajak egyesben a 27. születésnapját ünneplő, Sydneyben negyedik Vereckei Ákos féltávnál - sűrű mezőnyben - még negyedik volt, de aztán rákapcsolt, és végül a norvég Eirik Veras Larsen mögött második lett. Ebben a számban egyébként a magas indulói létszám miatt nem lehetett a keddi előfutamból egyből fináléba jutni.

"Úgy gondoltam, nyerek. Az utolsó 100 métert megnyomtam, mégsem értem utol Larsent, aki az utóbbi években döntőbe sem került, most meg szinte uralja a mezőnyt. Nem vagyok elégedett, az argentin és a litván versenyzőt nagyobb különbséggel kellett volna megvernem, de így sikerült... Szerencsére most már azért lényegesen jobb az idő, mint az elmúlt napokban" - mondta a szám háromszoros világbajnoka, aki pénteken 1000 méteren a k-4-esek döntőjében is érdekelt. Abban a számban szerinte négy hajó - közte természetesen a magyar - esélyes az aranyéremre.

A férfi k-1 után következett a kenu egyesek küzdelme, amelyben Joób Mártonnak az előfutamban nyújtott produkciójához képest formajavulásra volt szüksége a továbbjutáshoz. A 22 éves versenyző aztán nem okozott csalódás, sőt. Szépen, egyenletesen lapátolva végig az első, illetve második helyen haladt a középfutamában, s a célba érkezésnél csak a csehek klasszisa, Martin Doktor volt előtte.


"Nagyon boldog vagyok. Az Európa-bajnokságon nem kerültem döntőbe, most, olimpiai újoncként pedig igen! A versenyen nem akartam ide-oda nézegetni, hogy állnak az ellenfelek, hanem csak magamra és a lapátolásra figyeltem. Sokat gyakoroltam a rajtolást, az ment is, de a döntőben még több kell. Ott a végét is meg kell nyomni. Ígérem, a sztárokat a vízen nem fogom tisztelni, majd a parton" - fogalmazott mosolyogva a c-4-ben világbajnok Joób, aki szintén kiemelte, hogy fontos számára az ideális idő.

Férfi kajak párosban Kammerer Zoltán és Storcz Botond már kis híján a keddi előfutamból továbbment, akkor azonban a szél és a hullámzás, illetve a rendkívül erős német kettős megakadályozta ebben a címvédő duót. Most viszont mindenki tényleg sík vízen lapátolhatott, és a magyarok számára nem is volt gond a továbblépés. 250 méternél ugyan még csak a negyedikek voltak, aztán biztosan nyertek.

"Most sokkal jobbak voltunk, mint az előfutamban. Akkor gyorsan kezdtünk, és elfáradtunk. Most a mezőnnyel utaztunk, aztán előztünk. A fináléban hasonló taktikát kell alkalmaznunk, nem szabad a remek formában lévő németekre figyelni, mert nem féltávnál kell kicsit előttük lenni, hanem a célban. 300 és 400 méternél van robbantás" - hangsúlyozta a kétszeres olimpiai bajnok Storcz, aki társával pénteken a négyes fináléban is szerepelni fog.

"Lehettünk volna jobbak is, de most ennyi is elég volt az első helyhez. Lelkileg jót tett, hogy mi előztünk, nem pedig minket hagytak el" - tette hozzá Kammerer.

Kenu párosban Kozmann György és Kolonics György is remekelt, végig továbbjutó helyen haladt, végül csak a jobb hajóberúgás és öt századmásodperc döntött a román egység javára.

"Jobb lett volna, ha nyerünk. A pénteki 1000-es döntőben egy aranyéremmel helyre állna a lelki békénk" - mondta a c-4-ben világbajnok Kozmann. "A sík vízen már sokkal jobban ment a hajó, mint az előfutamban. Remélem, a következő két napban is hasonló idő lesz" - jegyezte meg Kolonics.

Rendeztek még futamot a női K-1-ben és K-2-ben, azonban Janics Natasa egyesben, valamint Kovács Katalinnal párosban már kedden bemasírozott a fináléba.

()

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?