Taps, a tanítóknak is

Taps, a tanítóknak is

Emberségből, empátiából színjelesre vizsgáztak mindazok, akik az elmúlt napokban esténként otthonuk erkélyéről, ablakából közösen megtapsolták a járvány elleni küzdelem arcvonalában megfeszített munkát végző orvosokat, nővéreket, ápolókat, mentősöket, tűzoltókat, rendőröket és az áldozatkész önkénteseket.

Megsüvegelhetjük pedagógusaink többségét is, akik ebben az emberpróbáló időkben nem ülnek ölbe tett kézzel, nem is keresnek kibúvókat, hanem cselekednek. Vagyis tanítanak. Az iskolai oktatás felfüggesztését követően is, amikor a tanulók otthon múlatják az időt. A legtöbb helyen mégsem szakadt meg a kapcsolatuk, amely főleg a digitális térbe került.

Több ok miatt sem volt zökkenőmentes a kényszerű átállás. Branislav Gröhling, az új oktatásügyi miniszter joggal jegyezte meg, hogy iskoláink többsége nem volt kellőképpen felkészülve erre a hirtelen váltásra. Főleg azért, mert az előző miniszterek és felelős munkatársaik inkább közhelyszerűen szajkózták az informatikai művelődés fontosságát, ám erre a tantárgyra csupán heti egy tanórát szántak. Nem látták el szükséges, korszerű eszközökkel az iskoláinkat. Mégis akadtak olyan magyar gimnáziumok is, amelyek hozzájuk képest előbbre tekintettek. A felelősségteljesen gondolkodó szaktanárok, igazgatók kezdeményezésére, szülők, szponzorok anyagi támogatásával évek óta a hivatalosan elvártnál jóval színvonalasabban és célirányosabban nevelik a digitális nemzedéket. A tanárok, de a tanítók többsége is igyekezett lépést tartani korunk kihívásaival. Elsősorban ezekben az iskolákban mostanság naponta tartanak az osztályoknak videókonferenciákat, a Skype vagy a Zoom applikáció segítségével, hetente pedig online teszteken mérik fel a növendékek tudását. Még néhány dél-szlovákiai zeneiskolában is, ahol a digitális kapcsolatnak köszönhetően hallgatja meg a tanító diákja játékát, fejleszti előadói és elméleti tudását.

De a legtöbb helyen az Edupage vonalon zajlik a távoktatás, ami jelentős napi terhet ró különösen az alsó tagozatosok szüleire. Nem kis gondot okoz – amint arra Kiss Beáta zselízi gimnáziumi igazgató egyik írásában rámutatott –, hogy a hazai magyar okostankönyvekből, interaktív tananyagokból, tesztekből nagyon kevés készült el. Igaz, februártól a minisztérium honlapján, a digitális tanagyagok tárában magyar nyelvű tananyagok is megtalálhatók, főleg óvodáink számára, de ez nem elég. Viszont számos vonatkozásban hiánypótló, módszertani szempontból pedig ihlető forrást lehet az M5 magyar közmédium egész napos oktató-nevelő adása.

Néhány dél-szlovákiai térségben azonban nem minden szülő tudja gyermekének megvenni és működtetni akár csak a legolcsóbb digitális szerkentyűt. Még az említett tévécsatornát sem tudják mindenhol nézni, és egy ideig alighanem marad ez a szomorú állapot, amely tovább tágíthatja azt a bizonyos ollót a tehetős, illetve megélhetési gondokkal szembesülő szülők gyerekei között. A legtöbb pedagógus ilyen helyeken sem adja fel. Éppen a tárcavezető hozta fel példaként annak a tanítónőnek a szorgosságát, aki az egyik leszakadt falu iskolájában hetente sokszorosítja az ötödikesek tananyagát, majd kerékpárra ül és bedobja az anyagot a családi postaládákba. Hétvégeken pedig mobilon, leginkább facebookos hangpostáján keresztül kérdezi ki növendékeit.

Egyszer csak véget ér ez a kálvária. Akkor a kényszerhelyzet tanulságaiból is okulva neki kell veselkedni a halogatott oktatási reformnak, amelyben fontos szerep jut az interaktív oktatásnak, a tananyag észszerűsítésének és a pedagógusok kreativitásának is. Előtte azonban a jelenlegi, virtuális hálálkodást követően személyesen, virágcsokorral köszönjük meg az ő helytállásukat is. Mert az idei pedagógusnapon ezt sem tehettük meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?