Támadásban a hidegháborús hős

A legrégibb demokratikus hagyományokkal rendelkező ország (a parlament a 9. században ülésezett először), azért hálás Bobby Fischernek (62), mert 33 évvel ezelőtt reflektorfénybe állította Izlandot. A szigeten ugyanis még él annak a világszenzációnak az emléke, amikor 1972-ben – a hidegháború kellős közepén – a Füstölgő Öbölben (ez Reykjavík jelentése) az évszázad sakkmérkőzésén elvette a világbajnoki címet Borisz Szpasszkijtól, és képletesen szólva vereséget mért a Szovjetunióra, amely hosszú ideje uralta a sakk világát.

Sok izlandi szerint Fischernek olyan státusa lesz, mint egy sztárfocistának: „Ő a mi David Beckhamünk” – mondják. Csak meg ne bánják. Bobby Fischer ugyanis kiszámíthatatlan. Időnként megszállottként viselkedik, botrányos kijelentéseket tesz (1972-ben „szellemi eltévelyedőknek” nevezte a szigetlakókat, de ez már elfeledve), pedig egykor azt mondta: „Én sohasem akarok mást, csak sakkozni.” 1972-ben még játszott a vb-címért, de milyen előjáték után? Emlékszünk a cirkuszra. Kevesellte az akkoriban horribilis összegnek számító 125 ezer dolláros díjalapot, így hiába volt kitűzve az első meccs időpontja, Bobby nem jelent meg. Amikor egy angol bankár megduplázta a tételt, június 4-ére halasztották az ünnepélyes megnyitót. De az amerikai sehol. Másnap az első játszma hajnalán érkezett a szigetre, belopódzkodott a szállodába, és ellenfele szobájának ajtaja alatt bedugott egy levelet: „Bocs, Borisz.”

Az első meccsen rosszul kalkulált, majd rögtön az akkor elég hangosan működő tévékamerákra fogta a vereséget. A második partira már ki sem állt. Azt üzente, ürítsék ki az első 20 sort a nézőtéren, és távolítsák el a tévékamerákat. Már összecsomagolt, amikor táviratot kapott Henry Kissinger külügyminisztertől: „A mi emberünk vagy a kommunizmus elleni harcban, folytasd a csatát.” Folytatta. Átvirrasztott éjszaka után 1:2-re szépített, aztán lejátszotta a színről a címvédőt. „Jobb kezemmel többet tettem Amerikáért, mint bárki más előttem. Legyőztem a kommunizmust.”

Fischer Amerika jelképe lett. Hidegháborús hős. Reykjavík ugyanis áttörést jelentett a sakk világában, ahol a második világháború után csak „szovjetek” voltak a világbajnokok. Moszkva kezében a sakk propagandaeszköz is volt. Sakkozott Lenin, sakkozott Trockij, még Marx is sakkozott...

Fischert csodálattal halmozták el, csakhogy ő mindenkit gyanúsítgatni kezdett maga körül, összeomlani látszott a világa. Már ekkor megmutatkoztak paranoid hajlamai. 1975-ben a potenciális vereség súlya elől menekülve utasította vissza a kihívó Anatolij Karpov elleni címmérkőzést. Ő, az antikommunista visszaadta a „kommunistáknak” a sakktrónt (1958-ban Hruscsov pártvezér személyesen hívta meg Moszkvába, de befürdött vele: Bobby nem volt hajlandó megtekinteni a Vörös teret és a Lenin-mauzóleumot, ekkor kezdte gyűlölni a Szovjetuniót). Mi több, hátat fordított a királyi játéknak. Elvesztette realitásérzékét, belevetette magát az excentrikus szektás életbe, elhatalmasodott rajta az üldözési mánia. Meggyőződése volt, hogy a KGB meg akarja mérgezni. Nevet változtatott, szakállt növesztett, s csaknem 20 évig kóborolt a nagyvilágban (a Polgár család vendégeként hosszabb ideig élt Magyarországon is). Amikor a világ már kezdte elfeledni, előbukkant. 1992-ben ötmillió dollárért páros mérkőzést játszott Szpasszkijjal Jugoszláviában. Az ENSZ-embargó ellenére. Darabokra tépte az amerikai külügyminisztérium figyelmeztető levelét, és köpött egyet. Megerőltetés nélkül legyőzte Szpasszkijt, de rangon aluli játékot produkált. „Tönkretette a legendáját, szánalmas figura” – mondta róla Kaszparov. És Bobby folytatta vándorlását...

Sokak szerint megbolondult. Egész életét a sakkfigurák között élte le, és egyszerűen lehetetlenné vált. Politikai koncepciót épített üldözöttségére. Ennek lényege, hogy őt üldözi a világ zsidósága (maga is zsidó, édesanyja, Regina Fischer és tulajdonképpeni apja, a magyar származású matematikus, Paul Namenyi is zsidó volt), egyben irányítja a brutális és gonosz amerikai diktatúrát, s az is őt üldözi és száműzetésbe kényszeríti. Kétségbe vonja a holokausztot, tapsolt az al-Kaida öngyilkos terroristáinak, akik a földdel tették egyenlővé a Világkereskedelmi Központ ikertornyait. „Már éppen itt volt az ideje, hogy valaki fenékbe rúgja Amerikát” – telefonálta az egyik Fülöp-szigeteki rádiónak.

Idejutott hát Bobby Fischer, akinek az agya állítólag nagyobb teljesítményű a Pentagonénál. 180 az IQ-ja. Szakállával, lompos alakjával azonban Fidel Castro kommunista „ősatyát” juttatta eszünkbe a reykjavíki sajtóértekezleten, és amit ott mondott, azzal magasan tromfolta az élő kubai múmiát: „Amerika a világ ellensége...” „Bush egy bűnöző...” „A basztard zsidók holokausztféle kitalációkkal igyekeznek uralni a világot...” „Kaszparov egy csaló, meccseinek nagy részét megvásárolta...”

Hát így. Amúgy szomorú hős lett Bobbyból. A világnak már semmi érdemlegest nem tud kínálni. A sakkról is csak azt mondja, hogy nem más, mint „mentális maszturbáció”.