TALLÓZÓ

THE SUNDAY TIMES
A kormánnyal súlyos konfliktusba keveredett BBC feldarabolását és szerkesztői függetlenségének csorbítását helyezi kilátásba egy kormányzati átalakítási terv.

THE SUNDAY TIMES

A kormánnyal súlyos konfliktusba keveredett BBC feldarabolását és szerkesztői függetlenségének csorbítását helyezi kilátásba egy kormányzati átalakítási terv. A brit lapban idézett kormánytisztviselők szerint a jelenleg egységes közszolgálati tévé- és rádiótársaságot különálló angol, walesi, skót és észak-írországi egységekre bontanák. Ezzel gyakorlatilag megszűnne a több mint 80 éves BBC egységes nemzeti intézményi mivolta. Emellett kivennék a BBC kormányzótanácsának kezéből a társaság által közölt információk pártatlanságának és pontosságának ellenőrzését, és azt a nemrégiben létrehozott, elvileg független, sokak szerint azonban a kormányhoz túlságosan közel álló médiafelügyeletre, az Ofcomra ruháznák át. A világ első számú közszolgálati tévé- és rádiótársaságának tartott BBC a hetekben éli legnagyobb válságát. A cég elnöke és vezérigazgatója lemondott, miután a Kelly-öngyilkosság körülményeit vizsgáló, Lord Hutton felsőházi lordbíró vezette bizottság gyakorlatilag minden felelősséget a BBC-re hárított, súlyosan elmarasztalva annak szerkesztési eljárásrendjét és kormányzótanácsát is.

BERLINER ZEITUNG

Még e hónapban német–magyar kormánybizottság kezd el kutatni az egykori keletnémet állampárt és tömegszervezetek eltűnt pénzei után. Az államtitkárok vezette bizottság a Magyar Nemzeti Bank és a korábbi külkereskedelmi bank aktáit fogja kiértékelni. A pártvagyonokkal foglalkozó német független bizottság már huzamosabb ideje hangoztatja, hogy a rendszerváltás idején a keletnémet pártvagyonból milliós nagyságrendben került át pénz magyar bankokhoz. Később ezeket állítólag átutalták Spanyolországba, Luxemburgba, Liechtensteinbe és Svájcba. A magyar jegybank nem tagadta, hogy voltak „gyanús pénzmozgások” az NDK-s számlákon. Az ősszel Medgyessy Péter magyar és Gerhard Schröder német kormányfő közös bizottság létrehozásában ál-lapodott meg, miután Németországból bírálatok hangzottak el, hogy Magyarország nem nyújt támogatást a milliók felkutatásához.

WELT AM SONNTAG

Bajorország azt szeretné, ha a jelenlegi Európai Unió és a májusban csatlakozó országok közötti határokon 2011-ig fennmaradna az ellenőrzés jelenlegi rendje – írta a lap Günther Beckstein bajor belügyminisztert idézve, aki szerint még nem adottak a feltételek ahhoz, hogy a belső határokon megszűnjön a határrendészeti ellenőrzés. A csatlakozó országok az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettek az európai határőrizeti normák megteremtésére, s el is értek jelentős haladást, de ez még messze nem elegendő, még nem biztosított az Európai Unió jövendő külső határainak hézagmentes védelme, mondta Beckstein. Május 1-jén a nyolc közép- és kelet-európai ország határai válnak az EU külső határaivá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?