Sztártoborzó

PUHA JÓZSEFKedves olvasók, elképzelhető, hogy a következő napokban valaki becsönget önökhöz azzal a kérdéssel, ismernek-e szárnyát bontogató énekest. Akit több tévéműsorban agyondicsérhet a zsűri, akiről mindent megírhat a bulvársajtó, aztán a munkanélküli sztárok táborát növelheti.

PUHA JÓZSEF

Kedves olvasók, elképzelhető, hogy a következő napokban valaki becsönget önökhöz azzal a kérdéssel, ismernek-e szárnyát bontogató énekest. Akit több tévéműsorban agyondicsérhet a zsűri, akiről mindent megírhat a bulvársajtó, aztán a munkanélküli sztárok táborát növelheti. Ha nem ismernek, nem baj. A látogatót a tehetségtelen magamutogatók is érdeklik, akiknek a hallással megáldott ember még azt is megtiltaná, hogy a zuhany alatt fakadjanak dalra. Olyan, mint Sarka Kata, aki nemrég egy tévéshow-ban nevettette meg a nézőket az énektudásával. Lehet, hogy én leszek, aki ellátogat önökhöz. Toborzásra kértek fel. A két véglet (jól) fizet. Kínos, hogy így (is) kell keresni a zenei tehetségkutató tévéműsorok szereplőit. Az elmúlt egy év műsorainak felfedezettjei közül már alig emlékszünk valakire. Próbálkoznak ugyan, de sikerük jócskán elmarad a várttól. A tévés vezetőknek be kellene látniuk, nagyon kevés az olyan tehetség, aki előadóművésszé válhat. Bár bizonyára tudják is ezt. A simán jó hangú potenciális énekesjelöltek száma is jócskán megcsappant, mivel jelentős részük már szerepelt tehetségkutató műsorban, és van egy csoport, amelyet képtelenség rászedni az indulásra, más utat választ. Tavasszal lefújták a Csillag születik ötödik sorozatát, mert nem tudtak elég tehetséget toborozni. Ősszel mégis az összes vezető magyar és szlovák kereskedelmi tévécsatorna folytatja a futószalagon történő sztárgyártást. Miért nem lehet ezt pár évig pihentetni, miért kell erőltetni? Az ok mi magunk vagyunk. A tehetségkutató műsorok népszerűsége ugyan folyamatosan csökken, de még mindig sok nézőt vonzanak a képernyő elé. A stáb azzal nem foglalkozik, hogy a szereplők a zenei életben egyre kevésbé állják meg a helyüket. Javarészt a leírtakkal indokolható, hogy mégsem én csöngetek be önökhöz. Egyet azonban megteszek, itt és most felhívom az énekesek és a bohócok figyelmét, hogy szabad a pálya. Egyvalakit talán mégis rászedek a nevezésre. Ismerősöm két sör, két feles után olyan hamisan énekel magyar nótákat, csodásan átírt rímelő szöveggel, mint senki más. Sarka Kata elbújhat mögötte. Lehet, hogy ő lesz az ősz legnagyobb felfedezettje, és én is jól járok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?