Sztájliszthoz irányítva

<p>Hol vannak már azok a romantikus idők, amikor igaz volt a Keresd a nőt! jelszó. Ma már minden mögött &ndash; a nő mögött is &ndash; a csalást kell keresni.&nbsp;</p>

Múlt héten cikksorozattal szórakoztatta olvasóit a Plus jeden deň arról, hogy a Smer kilenc Eperjes megyei parlamenti képviselőjének közös képviselői asszisztense van, aki egyébként fodrásznő, sőt hajstylistnak mondja magát. Az asszisztenskedés mellett hetente két napon frizurákat igazgat. Hogy miből is áll Anna Knapíková asszisztensi munkája, arra különféle válaszokat adtak a képviselők. Egyikük nem is emlékezett rá, hogy van ilyen asszisztense, kettő azt mondta, hogy „különféle problémákat old meg” Eperjesen, másik kettő szerint adminisztrációs munkát végez, Mikuláš Krajkovič képviselőnek pedig egyenesen a „külpolitikai dolgait intézi”. Láthatjuk tehát, hogy szédületesen sokoldalú fodrásznővel van dolgunk, az afféle mindenes titkárnőnél is több.  Alojz Hlina ellenzéki képviselő romantikus magyarázatot talált a kilenc smeres képviselő közös sztájlisztjára.  Szerinte egyszerűen parancsba kapták, hogy alkalmazzák, olyasvalakitől, aki nagyon is a szívén viseli a hölgy sorsát és boldogulását. Minden férfi mögött áll egy nő, és Hlina vélekedése szerint ebben a széphistóriában ez a férfi Stanislav Kubánek, a Smer kerületi elnöke.  „Kubánek úr másképp gondoskodjon a szeretőjéről” – tette közzé javaslatát Hlina.  De az élet felülírta ezeket a romantikus képzelgéseket. A pénzt nem is a sztájliszt–asszisztens kapja, hanem a sógora, Richard Scholtés. Cége, az R. S. media a megyétől is bőven kap megrendeléseket, ahol Kubánek a megyei hivatal igazgatója, és a Smernek is dolgozik, amelynek, mint említettük, Kubánek a kerületi elnöke.  A törvény szerint az asszisztens a képviselő mandátumának gyakorlásával kapcsolatos szakmai és adminisztratív munkákat végez. Mindegy, hogy Knapíková vagy a sógora kapja-e a havi 1039 eurót, az világos, hogy egyikük sem végzi a törvényben előírt asszisztensi feladatokat.  Így a Smer kilenc képviselője másra költi azt a pénzt, amit a törvény szerint az asszisztensi munkáért kellene kifizetnie. Politikusi nyelven fogalmazva máshova irányítják a pénzt.  Hogy szubvenciós csalásról van-e szó, arra a hatóságoknak kell választ adniuk. Hogy csalásról van-e szó, ezt a kérdést mindenki önmaga meg tudja válaszolni. Meg azt is, hogy lehetséges lenne-e mindez a Smer kerületi elnökének tudta nélkül. Peter Pellegrini, a parlament smeres elnöke azt mondta, magyarázatot fog kérni az érintett képviselőktől, és ha a válasz nem lesz kielégítő, „azonnal rendbe kell tenniük a dolgokat”. Ez biztosan egyszerűbb, mint rendet tenni Kubánekkel, aki a Smer kerületi elnöke, a megyei hivatal igazgatója és a parlamenti klub alelnöke. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?