Az orosz vakcina magyarországi történetéből is lehetne rövidfilmet csinálni, csak simán Elszúrtuk címmel. Állami támogatás persze biztosan nem érkezne rá, a sok százezer, EU-s Covid-igazolvány nélkül maradt beoltottnak pedig nem lenne kedve nevetni ezen a színjátékon.
Szputnyekk
Csaknem egy éve, február elején kezdtek oltani az orosz vakcinával Magyarországon. A Szputnyik a negyedik bevetett vakcinatípus volt a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca után, és Magyarország egymillió ember oltásához elegendő szérum beszerzésére szerződött. Az első ampullák 2020 decemberében meg is érkeztek, és a gyógyszerészeti hatóság rohamtempóban, januárban már engedélyezte is az orosz vakcinát.
Ezzel szemben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 4-én jelentette be, hogy megkezdte a Szputnyik folyamatos felülvizsgálatát (rolling review), hangsúlyozva, hogy a szakvizsgálat addig folytatódik, „amíg elegendő bizonyíték nem áll rendelkezésre a hivatalos forgalomba hozatali engedély iránti kérelem benyújtásához”. Így folyamatosan nyomon követik azt is, hogy „a vakcina megfelel-e a hatékonyság, a biztonság és a minőség uniós szabványainak”. Nos, a vizsgálatok a mai napig tartanak. Zongorázni lehet a két eljárás közötti óriási különbséget.
A Szputnyikból közben Szputnyekk lett Nyugat-Európában, és az orosz vakcinával oltottaknak már nemcsak azzal kell szembesülniük, hogy erősen korlátozott a mozgásterük az öreg kontinensen, hanem azt is az orruk alá tolták, hogy az oltóanyag engedélyeztetésében lehettek furcsaságok Magyarországon. Történt ugyanis, hogy magyar hatóságok egyévnyi pereskedés után kénytelen-kelletlen kiadták a keleti vakcinák engedélyeztetési dokumentumait. A Transparency Internationalnak megküldött iratokból kiderült, hogy az oltóanyagok vizsgálatára kijelölt bizottságnak komoly aggályai voltak.
Ezzel nagyjából egy időben Falus András immunológus, aki tagja volt a keleti vakcinák tesztelésére felkért szakértői gárdának, azt találta mondani, hogy a „fentről” érkező nyomás miatt adták ki szupergyorsan az engedélyeket.
Falus szerint később, a vizsgálat után ugyan kiderült, hogy a Szputnyik működő vakcina, de ezt bemondásra nem lett volna szabad elhinni.
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint a kiperelt szakértői szövegből az látszik, hogy az orosz vakcina engedélyezése „egy hatalmas rulett volt magyarok százezreinek egészségével és életével”. A képviselő feljelentést is tett hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával.
Itt tartunk most. Azon túl, egy-egy orosz illetékes időnként azóta is kiáll a nyilvánosság elé, és bizonygatja, hogy minden a legnagyobb rendben, már csak ennyi meg annyi napot kell várni a Szputnyik uniós jóváhagyásáig, nagy csönd van. Mint ahogy általában a legnagyobb stikliket is csönd követi Magyarországon. Senki nem kezdett látványosan tiltakozni, senki nem kezdett magyarázkodni most sem a történtek miatt. Illetve egy valami mégiscsak történt. Szijjártó Péter külügyminiszter egy hete bejelentette, hogy nyolcvan adag Szputnyik Light-vakcina érkezett Magyarországra, amelyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei fognak megvizsgálni.
Nyugodtak lehetünk. Még pár óra, néhány másodperc, és biztosan meglesz a kimagaslóan jó értékeket mutató, alapos vizsgálati eredmény.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.