Szokatlan eset

Épp a pozsonyi tömegközlekedést átkoztam finoman magamban – mert megint kihagyott egy járatot a buszom –, amikor furcsa beszélgetésre lettem figyelmes. „Hidd el, ez így oké. Meg is tarthattam volna” – bizonygatta egy középkorú férfi.

Épp a pozsonyi tömegközlekedést átkoztam finoman magamban – mert megint kihagyott egy járatot a buszom –, amikor furcsa beszélgetésre lettem figyelmes. „Hidd el, ez így oké. Meg is tarthattam volna” – bizonygatta egy középkorú férfi. Borostás arca, kócos, hosszú haja, kissé piszkos szürke kabátja nem valami bizalomgerjesztő látvány. Egy tizenöt év körüli fiúnak annyira hangosan és feltűnően magyarázta, hogy helyesen cselekedett, hogy azt nem lehetett nem észrevenni és kihallgatni. Beszélgetésükből – jobban mondva a férfi monológjából, mert a fiú tágra nyílt szemmel, értetlenül vagy talán megrémülve bámult rá – lassan kiderült: a gyerek zsebéből kiesett egy ötszázas, a férfi felvette, utánaszólt, de a pénz felét meg akarta tartani, sőt meg is tartotta. „Mert ha nem viszem utánad, az egésznek búcsút mondhattál volna, így legalább a fele megvan. Te is jól jársz, én is. Nincs harag, ugye?” – árad belőle a szó. Hihetetlen. Hogy mik vannak? Van ehhez joga? És ha tényleg nem szólt volna a fiúnak? Valóban pénz nélkül maradt volna. De mégis. Jogában áll önkényesen jutalmat szabni? Megteheti, hogy egy gyereknek csak úgy nem adja vissza a pénzét? Erkölcsileg biztos nem helyes, egyébként meg ki tudja… Mert ha például szó nélkül zsebre vágta volna. A leggyanúsabb, ahogy túlmagyarázza a dolgot. Aztán hirtelen témát váltott, az iskoláról faggatózott, majd ismét azt firtatta, haragszik-e. Végül sok sikert kívánt a tanuláshoz, sarkon fordult és odébbállt. Közben még vissza-visszaintett furcsán mosolyogva. A fiú idegesen körbepislogott, biztosan számára is felfoghatatlan volt a jelenet. Azonnal felszállt az első buszra. Az enyém bezzeg nem jött, megint késett. ĺgy aztán még azt is láttam, ahogy a szürke kabátos férfi visszakanyarodott, és újból a buszmegálló körül kezdett járkálni. Talán arra várt, hogy valaki megint elejtsen egy papírpénzt? Hm. Talán a fiú sem veszítette el. Talán egy ügyes zsebtolvajjal volt dolga. De akkor miért adta vissza a felét? Megesett volna a fiún a szíve? Egy tolvajnak is lehet lelkiismerete? Egy biztos: én még ilyet nem pipáltam, és ezentúl még jobban vigyázok a pénztárcámra és a táskámra. Kétszer már így is kiraboltak…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?