Szeretők érintés nélkül

Otthon. Milyen szép szó! Ott, hol a hon. Neki ez a hetven négyzetméter, a férj, a gyerekek, az a néhány fotó, ami a bútorokra gondosan el lett helyezve, Ikeában vásárolt képkeretben. A lakás minden négyzetét ismeri, takarítja, rendezgeti. Mániás a rendre. Hiába vannak a gyerekek, neki az egész napja abból áll, hogy minden apró játékot, eldobált zoknit, elhagyott poharat a helyére viszi, folyamatosan ugrik a feladatért. Ideges, ha az általa meghatározott hely helyett máshova kerül elhelyezésre egy-egy tárgy. Gyűlöli a káoszt. Az iskolakezdés neki pont emiatt olyan nehéz: az első hetek logisztikája egész embert kívánó feladat. 

Sétál a konyhától a nappaliig, majd elhalad a gyerekszoba ajtaja előtt, szigorúan nyitott ajtónál alszanak a gyerekek. Megáll a hálószoba előtt, hallja a férje légzését, a fülét hegyezi, mélyen alszik-e már – ennyi év alatt tudja, milyen hangja van a felszínes és milyen a mély alvásnak. Visszalépdel a konyháig, ott leül az asztalhoz, és előveszi a telefonját. Éjfél van. Megérkezik az első üzenet. Itt vagy? Itt vagyok. „Hol lennék – mondja magának –, szinte megbabonázva várom az éjfélt, minden napom lázas örömben telik, mikor este lesz, mert tudom, végre írunk.” Szól a vallomás. Annyit ír csak le: „Nem tudnék máshol lenni.” 

Az üzenet tartalma az egymás iránt érzett szerelem. A kettejük elrendeltetett kapcsolata, mindaz, amit egymásban látnak, évek óta tartó kapcsolatuk átkeretezése, egy másik jövő, egy másik élet képe, vágya. Kapcsolódás egy másik lélekkel, amelyiknek szintén van egy családi köteléke, egy sérült házassága, a meg nem élt közös élet fájdalma, ilyenkor találkozik egy másik énje másféle vágyakkal, szemben a valósággal. S mégsem a való világ, az igazi élet, mert online kapcsolatuk van, írnak, beszélnek, videótelefonon érik el egymást a hétköznapi forgatagban. Egymás legjobb barátai, szeretői, szerelmei, s mégsem. Minden csak bennük van, a telefon közvetítésével, nincs más bizonyíték, mint a szavak. Sosem találkoztak, pedig nem laknak annyira messze, hogy erre ne legyen mód. De az árulásnak ezt a minőségét nem tudták vállalni, mert jó emberek a házastársak, ebben mindketten egyetértettek. 

Anikó éjjel felkel, kimegy a férjével közösen bemelegített ágyból, és egy órán át boldog, nőként. Érzi: kívánatos, értékes, magasztalja valaki, akit ő is csodál és tisztel, mert más, mint a férje, más, mint az apja volt. Anikó lelkes, és gyermeki énje előtör, újra tud valamiért rajongani, ebben a kapcsolatban nem unják meg egymást, lehetetlen, mindketten éltetik egymást. 

Bizarr helyzet ez: szeretők érintés nélkül is. S mégis, mit lehet rájuk kenni, ha a fizikai síkon soha semmi nem történt? 

Így, mikor egyikre, másikra rátör a bizonytalanság, és rossz embernek tartja magát, ezzel nyugtatják egymást, miszerint igazából ők semmi rosszat nem tesznek. De a telefonjukat, ennek ellenére, féltve őrzik, és még a vécére is magukkal viszik.