Szerbia: Kostunica és a két szék

Minden más azonban igencsak bizonytalan, lévén, Szerbia belefáradni látszik a költséges és hosszúra nyúló elnökválasztási sorozatba. Két évvel ezelőtt Vojiszlav Kostunica neve teljesen ismeretlenül csengett a világ számára, s otthon is csak kevesen tudtak róla. A kis Szerbiai Demokrata Párt elnökeként homályban és eseménytelenül teltek napjai. Még Milosevics sem figyelt rá, nem próbálta sem támadni, sem becserkészni. 2000 őszén aztán ez lett az előnye. A Szerbiai Demokratikus Ellenzéknek tiszta, nem korrumpálódott személyt kellett találnia, aki az akkori elnökválasztásokon eséllyel indulhatott a diktátorral szemben. Ez lett Kostunica. Akit hirtelenében „felépítettek”: őt tették meg Szerbia megmentőjének, egyetlen és utolsó reménységnek. Az ötlet pedig bevált. A jogászból átvedlett politikus új pályájának első szakasza tagadhatatlanul eredményesnek minősíthető (az ország visszaintegrálódása a nemzetközi közösségbe), a jugoszláv államfőről azonban utóbb kiderült, bizonytalan a reformok tekintetében, kerüli a hágai nemzetközi bírósággal való együttműködést, hovatovább nem fér össze Zoran Djindjics szerb kormányfővel (a másik nagy politikai szervezet, a Demokrata Párt vezetőjével). ĺgy aztán meglehetősen felemásra sikeredett a rendszerváltásnak nevezett, fordulat utáni időszak; mindezt a minap Végel László közíró így sommázta: „Nem sikerült meghozni alapvető törvényeket, például az átvilágításról, nem kezdődött el a szembenézés a háborús bűnökkel, nem állították meg a korrupciót, s a kisebbségi ügyekben is csak szimuláció történt.” Djindjics pedig így fakadt ki, mikor Kostunicáról faggatták: „Ahhoz, hogy együttműködhessünk, mindkettőnknek dolgoznunk kellene. Amint látom, pillanatnyilag egyikünk dolgozik, a másikunk bírál és kommentál. Egyikünk a felelősséget viseli, a másikunk a jogokat képviseli.” Egészében véve azt gyanítjuk, hogy Kostunica – akit egyszerűen szalonnacionalistának tartanak – új pozíciójában képtelen volt kiszabadulni a nemzeti mítoszok bűvköréből, s Európa irányába sem hajlandó határozottabb lépések megtételére. A történelem nyilván az átmeneti szakasz levezénylését szánta neki, tekintettel azonban pártja megerősödésére, ez a periódus veszélyesen elhúzódik.

A szeptemberi sikertelen elnökválasztáson tizenegy jelölt indult, a mostani megismételt voksoláson a polgárok három jelöltre szavazhatnak: Vojiszlav Kostunicára, a Szerbiai Demokrata Párt vezetőjére (a jelenlegi jugoszláv államfőre), Vojiszlav Seseljre, a Szerb Radikális Párt elnökére és Boriszlav Pelevicsre, a Szerb Egységpárt elnökére. (Seselj és Pelevics kimondott és veszélyes szerb nacionalizmusáról ismert.) Miroljub Labusz szövetségi kormányfőhelyettes kiábrándult a választási színjátékból, s nem indul. A „maradék” Szerbiai Demokratikus Ellenzék kezdetben Dragoljub Micsunovicsot próbálta rajthoz állítani, a szövetségi parlament polgári tanácsának elnöke, a Demokratikus Centrum vezetője azonban elhárította az invitálást, mondván: Seselj legyőzésére most egyedül Kostunica alkalmas. Djindjicsék ekkor két gesztust is tettek Kostunica irányába. Elsőként azt javasolták, legyen Kostunica a koalíció közös jelöltje. Másodszor azt indítványozták, a Demokrata Párt is őt támogatja majd egy elfogadható programért cserébe. Kostunica mindkét megkeresést simán elutasította. Pedig könnyen megtörténhet, hogy rosszul kalkulál. A mostani megméretés első fordulójában ugyanis még mindig kötelező a választópolgárok 50 százalékának megjelenése (az esetleges két héttel később tartandó második menetben ezúttal már nem). Mint ismeretes, Labusz legutóbb csaknem egymillió voksot mondhatott magáénak, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék polgári irányultságú híveinek többsége most vélhetően el sem megy szavazni, miként a Szerbiában élő kisebbségek sem. A másik oldalt tekintve: Kostunica a Milosevicstől eltávolodó reformszocialisták megnyerése felé sem lépett. Túlzott magabiztossága megbosszulhatja magát, s ha a „két szék” közül „ötven százalék alá” esik, az újabb kudarcért egyedül ő lesz a felelős. A dolgok ilyen alakulása folytán amúgy a pártok többsége a választópolgárok lelkiismeretére bízta, megjelennek-e vasárnap a szavazóhelyeken. Nagyjából erre az álláspontra helyezkedett néhány napja a VMSZ (Labusz után eredetileg egyértelműbbnek látszott Kostunicát támogató szándéka). Az Ágoston András vezette VMDP értékelése szerint a leereszkedő schengeni vasfüggöny miatt együttes érdek a köztársaság stabilizálása, s ebben a vajdasági magyarok szavazata is számít. Nenad Csanak, a tartományi képviselőház elnöke a testület két-éves tevékenységéről nyilatkozva úgy fogalmazott, a jobbára örökölt törvények által behatárolt szűk mozgástérben csak részeredményekre futotta, a valódi autonómia kiteljesedéséről aligha beszélhetünk. Abba pedig, hogy ki megy szavazni s ki nem – nem kíván beleszólni.

Végül: ha Szerbiának ezúttal sem sikerülne köztársasági elnököt választania, január ötödikétől ezt a posztot ideiglenesen Natasa Misics, a parlament elnöke veszi át. Ezt követően több megoldási változat jöhet számításba (például rendkívüli parlamenti választások kiírása), de mindegyik már több hónapos csúszást jelent.