SZEMSZÖG

Bizonytalan nyugdíjrendszer

Három és fél évvel az új nyugdíjrendszer bevezetése után már valamivel tisztábban látunk. Bár az eddigi eredményekből még egyáltalán nem lehet hosszú távú következtetést levonni, de az előző hónapok eseményei megmutatták, milyen bizonytalansági tényezőkkel lehet számolni. Megtörtént az, amit a második pillér nagy ellenzői egyik legjelentősebb kockázati tényezőként emlegettek: a tőzsdék világszerte estek. Ezzel párhuzamosan láthattuk, miként tudnak megbirkózni egy ilyen forgatókönyvvel a nyugdíjalapok kezelői. De láthattuk azt is, milyen meglepetéseket tartogat a politika is: a második pillér megnyitása, a benne kötelezően eltöltött idő meghosszabbítása, az oda irányuló befizetés csökkentésének tervezete, a belőle származó jövedelem esetleg adókötelessé tétele. Ma már többet tudunk a reform okairól is, a vita is sokkal nyugodtabb. Mivel ismét dönteni kell, hogy aki belépett, maradjon-e, illetve aki nem, most megtegye-e. Érdemes most mindent újra átgondolni.

A reform okai

A reform elindításának demográfiai és gazdasági okai vannak. A korábbi kizárólagos felosztó-kirovó rendszer, amit most az első pillér visz tovább, azonos formában nem tartható fenn. Mivel az aktív dolgozók egyre csökkenő befizetéseiből kell finanszírozni a nem dolgozók és a nyugdíjasok egyre nagyobb tömegeit, a laikusok számára is világos lehet, hogy változtatni kell. A demográfusok előrejelzései szerint a születések számának további csökkenése és az életkor meghosszabbodása miatt ez a folyamat még nagyobb terhet jelent. A problémára világszerte mintegy két évtizede azt a megoldást alkalmazzák, hogy a nyugdíjbefizetés egy részét névre szóló számlára utalják. A rendszer előnye, hogy jobban ösztönözi a munkavállalókat a megtakarításra, hiszen egyenes kapcsolat van a befizetés és a majdani kifizetés nagysága között és időközben a megtakarítás is tovább gyarapodhat a szigorúan ellenőrzött nyugdíjalapokban. A tendencia az, hogy az állam lehetőleg csak a minimális megélhetési lehetőségeket biztosítsa, és az egyén a 2., 3. stb. pilléren keresztül érje el a megfelelő jóléti szintet. Amíg azonban felfut az új rendszer, az állami nyugdíjalapok egy időre nagyobb veszteséget könyvelnek el. Erre több helyen, például Szlovákiában is, a magánosításból származó bevétel nyújt egy bizonyos mértékig fedezetet. Ezt a receptet ajánlja a Nemzetközi Valutaalap is. Az ebből származó deficit az Európai Unióban sem számít negatív gazdasági mutatónak.

Az új rendszer hátulütői

Az ellátórendszerek reformja általában olyan társadalmi ellenállásba ütközik, hogy sok országban halogatják, ameddig csak lehet, vagy megelégednek félmegoldásokkal. Szlovákia ebből a szempontból kivétel. Gyorsan sikerült meggyőzni a lakosság jelentős részét, az új rendszerbe átlépők száma elérte a másfél milliót. Azonban a jelenlegi politikai események is mutatják, hogy míg elérkezünk az első kifizetésekig, még sok változás történik. A reform egyik fő célja az állami terhek csökkentése. A nyugdíjreform egyik változtatása alapján nem biztos, hogy bekövetkezik. A korábbi rendszerben a nyugdíjak mértéke felülről korlátozott volt, akik nagyon sokat kerestek aktív életük alatt, nem kaptak ahhoz mérhető öregségi nyugdíjat. Jelenleg az állami pilléres nyugdíj már tekintettel van erre. Az átállás folyamatos és 2015-ben fejeződik be. Ekkortól majd az első pillér is folyósít magas nyugdíjakat. Már most megjósolható, hogy középtávon újra szükség lesz az állami rész reformjára. Tény az is, hogy a nyugdíjkassza hiányára a privatizáció sem nyújt elégséges fedezetet.

Tőzsdebajok

A megtakarítások másik fele a tőkepiacokra kerül. A legjobb megtérülési rátája a részvényeknek van. Ha elég hosszú ideig dolgozunk, bizonyára részesülhetünk belőle. Mivel a magán-nyugdíjpénztárak működése sokszoros felügyelet alatt áll és a megvásárolt értékpapírok kosara nyilvános, nincs ok kételkedni a rendszer működőképességében. További szerencsénk, hogy bár gyakorlatilag Szlovákiában nincs tőkepiac, az uniós piac ezt a problémát kiküszöböli. Az eurózónához való csatlakozás pedig valóban biztonságot jelent. Mégis vannak tényezők, amelyek csökkenthetik a hozamot. Az időről időre előforduló pénzügyi válságok hozzá tartoznak a börzék szokásos életéhez. Nagyobb gond a viszonyítási pont. Az valóban igaz, hogy százéves távlatban a részvények hozamindexe felülmúlja az állami és vállalati kötvények indexét, de ezek nem a megfelelő mérőeszközök. Az indexek csak a kiválasztott vállalatok papírjainak mozgását képezik le, ha belőlük egy részvénykosarat alakítunk ki, akkor már fizetünk valamilyen vásárlási és eladási, valamint kezelési illetéket. Mindebből következik, hogy a valós hozamunk az indexek eredményétől egy kicsit elmarad. Tovább csökkenti a potenciális nyereséget, hogy a befektetési alapok többségének hozama elmarad az átlagtól. Ez a statisztikai jelenség az átlagbérek esetéhez hasonlítható: bár az átlagkereset 20000 korona, kevesebben keresnek többet és többen keresnek kevesebbet.

Politika, politika

Ma már azt is látjuk, hogy bár tőkepiacok mozgásában rejlő kockázatot bizonyos módszerekkel csökkenthetjük, de a politikában semmi garancia sincs. A 2. pillér nem várt sikert aratott, és most sem léptek ki tömegesen. Igaz az is, hogy a jelenlegi kormány is népszerű, így gyakorlatilag bizonyos, hogy a kormánykoalíciónak sok 2. pillértag szimpatizánsa van. Ebből az ellentmondásból arra lehet következtetni, hogy bizonyos események összejátszása esetén előfordulhat még olyan tömeges kilépés, amilyen tömeges volt a belépés. A Robert Fico vezette kabinet egyelőre ebben a szektorban sem váltotta be valamennyi ellenreformtervét. Mivel az elemzők már most egy újabb ciklust jósolnak neki, nem biztos, hogy megmarad a status quo. Robert Fico vádjai, hogy a 2. pilléres befizetések a nyugdíjpénztárak zsákjait tömi, kristálytiszta demagógia. Noha a fizetési mérlegnek sokmilliárdos passzívumot jelent például a külföldi nyaralás vagy külföldön gyártott gépkocsik vásárlása, mégsem tekintik ezt külországok dotációjának. De az sem teljesen biztos, hogy a támadást csak a baloldalról lehet várni, hiszen a Lisszaboni Szerződés parlamenti vitája kapcsán világossá vált, még a legeuropéerebb pártok is hajlandók minden eszközt bevetni aktuálpolitikai céljaik elérésére. A politikusok nagyon szívesen tesznek eleget az aktuális választói akaratnak. Amíg a nyugdíjasok a legaktívabb választók, addig a középkorú családosok vagy a fiatalok kevésbé. Megtörténhet, hogy a politikusok legjobb választóik kiszolgálása érdekében rossz döntés hoznak, a nyugdíjak emelése miatt eladósítják az országot, amit majd a fiatalabb, kevésbé öntudatos választok fizetnek meg valamikor a távoli jövőben.

Az idősek hatalma

Látható, hogy olyan sok bizonytalansági tényezővel kell számolni olyan hosszú időtávon, hogy komoly szakember nem vállalkozhat a két nyugdíjpillér összehasonlítására, de legfőképp ezek szembeállítására. Mindkettőnek megvannak a specifikus előnyei és hátrányai. Az I. pillér végletes biztonsága vagy a II. pillér jogosultság előtti örökölhetősége valószínűleg megmaradnak. Sokkal inkább az egyéni beállítottság és a várható életút alapján kell meghozni a döntést. Pontos számítások a várható nyugdíjak mértékéről mindkét pillér esetében szinte fikcióként értékelhetők. Tudományos megfogalmazást alkalmazva azt lehet lehet mondani, hogy a tudomány jelenlegi állása alapján a nyugdíjrendszer problémája nem megoldható. Más szavakkal kifejezve a problémát nem lehet megoldani, csak kezelni lehet, az ország, a társadalom és a gazdaság aktuális helyzete alapján. A legegyértelműbb fogózó talán az lehet, hogy a kettő több mint egy. A befektetések esetében, és a jövő tulajdonképpen az, az egyik legalapvetőbb tétel a kockázat megosztása.

A társadalomtudósok legfontosabb érve a nyugdíjreform mellett az idős korosztály számának jelentős megnövekedése. A demográfusok úgy tekintenek az idős emberekre mint költségvetési teherre. Jelenleg az öregség meghatározója az életkor. Bár Közép-Európa ettől még messze van, de a tengerentúlon vagy Nyugat-Európan korosnak lenni már egyáltalán nem jelenti azt, hogy fel kell hagyni az aktív élettel. Többek között a vállalatok már régen felismertek a bennük rejlő gazdasági lehetőséget. Itt jelenleg a fiatal- és középgeneráció is úgy tekint az idősebbekre, mint akik elveszik tőlük a munkát. Idővel azonban nálunk is egyre jobban szélesedik majd a magukat erősnek és egészségesnek érző nyugdíjasok rétege, akik maguk lesznek hajlandók tenni valamit jólétük érdekében. A társadalmi szolidaritás és jólét érdekében üdvös lenne, ha ez a korszak minél előbb ránk köszönne.

Horbulák Zsolt