Személyeskedő szóváltás vezető politikusok között

Prága. Újabb éles és személyeskedő szóváltásra került sor vezető cseh politikusok között a cseh nemzeti ünnep vasárnap esti hradzsini rendezvénye, illetve az azon elhangzott államfői beszéd miatt.

Prága. Újabb éles és személyeskedő szóváltásra került sor vezető cseh politikusok között a cseh nemzeti ünnep vasárnap esti hradzsini rendezvénye, illetve az azon elhangzott államfői beszéd miatt.

Václav Havel beszédét, amelyben a kommunista gondolkodásmóddal való leszámolásra és a független kezdeményezések iránti nagyobb tiszteletre szólított fel, a politikusok és a sajtó jelentős része Václav Klaus és elvbarátai elleni kemény támadásként értékelte.

Klaus elutasította a beszéd kommentálását, csupán annyit jegyzett meg, hogy az elhangzottaknak semmi közük sem volt a nemzeti ünnephez, s a beszéd szerinte újabb bizonyítéka annak, milyen távolra is került Havel a cseh társadalom valóságától. A Polgári Demokratikus Párt alelnöke, Ivan Langr „öregedő uralkodónak” minősítette Havelt, aki „időnként odaáll alattvalói elé, hogy erkölcscsőszként megmondja nekik mi a jó és mi a rossz”.

Havel és Klaus között már évek óta nyílt vita folyik arról, hogyan kell egy demokratikus társadalomnak működnie. Klaus a tiszta parlamenti demokrácia híve, Havel a sokkal kötetlenebb civil szerveződéseket részesítené előnyben a pártok helyett.

Másrészt mindenkinek feltűnt, hogy a hradzsini ünnepségen nem jelent meg Miloš Zeman. A kormányfő bejelentette: azért nem vett részt az ünnepségen, mert nem kívánt találkozni Dagmar Havlovával, az államfő, Václav Havel feleségével.

„Bármit gondolok is Dagmar Havlová asszonyról, azt tiszteletben tartom, hogy ő a first lady, ezért nem szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni egy esetleges kézfogás kérdésében” – nyilatkozta Zeman hétfőn este a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten.

Havlová ugyanis egy évvel ezelőtt beavatkozott a jegybank elnökének kinevezése körüli Zeman–Havel vitába, amelyben a miniszterelnök állítólag nyomdafestéket nem tűrő szavakkal sértegette az államfőt. Havlová erre a Právo című lapban kijelentette, hogy ő olyan emberrel, mint Zeman, soha többé nem fog kezet.

„A miniszterelnök hétfő esti kijelentését Havlová nem fogja kommentálni” – jegyezte meg újságírói érdeklődésre az elnöki iroda szóvivője, Martin Krafl. (kj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?