Szembesítés, 60 év után

Kevesen emlékeznek az 1962-ben nagy port felvert per részleteire.

Kevesen emlékeznek az 1962-ben nagy port felvert per részleteire. Bíróság elé állították egy, a szlovák nemzeti felkelés leverése után működött szlovák partizánvadász egység tagjait, azzal vádolva őket, hogy a fasisztákat támogatva részt vettek két község, Kľak és Ostrý Grúň felperzselésében és lakossága többségének kiirtásában. A vádlottakat sokévi börtönre, egykori parancsnokukat, Ladislav Nižňanskýt pedig távollétében halálra ítélték.

Akkor az lehetett az ember benyomása, hogy a lakosság általános elismeréssel fogadta a nyomozók teljesítményét. A valóságban azonban csak a kételyt nem ismerő apparatcsik és a két partizánközséget környező térség lakossága hitte el, hogy valóban banditákat állítottak bírák elé. A módjával tamáskodók fejcsóválva mondták: Hihető, hogy felgöngyölítésükhöz 17 évre volt szükség? A Tiso páter rezsimje után nosztalgiázók pedig, ahol csak tehették, hirdették az igét: Lám, újabb kirakatper! Akkor már megtörtént az 50-es években elítéltek óvatos rehabilitálása, a nép tudott a 20. szovjet pártkongresszuson elhangzottakról, így a rendszerrel rokonszenvezők sem tekintették szentírásnak, amit az újság írt. Az Edelweiss (havasi gyopár) partizánvadász egység bizonyíthatóan elkövetett rémtetteiről szóló újságcikkeknek az emberek félig-meddig adtak hitelt. Aki sokat hazudik, annak már akkor se hisznek, ha véletlenül igazat talál mondani.

Ahhoz, hogy a rezsim vezetői végül is látványos perre vigyék a dolgot, a nácivadász Wiesenthal-központ „súgására” is szükség volt. Történelmi tény, hogy a háborús bűnösök felelősségre vonásában a zsidó nyomozóknál egyetlen nemzet bűnüldözői se voltak következetesebbek. Megalapozottan feltételezhető, hogy az Edelweiss különítmény egykori tagjai kilétéről a csehszlovák hatóságok már jóval 1962 előtt is tudtak. Hogy látványos perre kerítettek sort, ahhoz a Wiesenthal-központ adta meg a végső lökést. A prágai politbüró belátta, oltári botrány kerekedhetne, ha továbbra is egy későbbi, a rezsim szempontjából alkalmas időpontra „jegelnék” a partizánvadászok ügyét. Zsidó viszonylatban is sok volt a vádlottak rovásán; 18 üldözött izraelita polgári személyt is kivégeztek.

A halálbrigádból a közlegények vitték el a balhét, parancsnokuknak pedig 87 éves koráig nem esett bántódása. Ez a hidegháború számlájára írható. Nižňanský szolgálatát később Keleten és Nyugaton egyaránt, számos ország igénybe vette. Az Edelweiss parancsnoka 1942 után harcolt a szovjet hadsereg ellen, a felkelés kitörése után az ellenkező oldalra állt, leverését követően a fasisztákhoz szegődött, és Himmler személyesen részesítette dicséretben az angol–amerikai misszió likvidálásáért. A háború után az amerikaiakat is kiszolgálta. A most kezdődött bűnperben majd vallomást tesz egy túlélő. Szeme láttára irtották ki egész családját. Nem csodálkoznék, ha a védő szembesítést kezdeményezne, és a tanúra rábizonyítaná, hogy nem vehető komolyan, mert a vádlottat nem tudja azonosítani.

Egy derék hazafi lelkendezve így vélekedett a bűnperről: Nižňanský már 1944-ben is a kommunizmus ellen harcolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?