Szellemi leltár Párkányban

Sajátosan szlovákiai magyar előzményei voltak a párkányi értelmiségi találkozónak. Akadtak olyan személyek, akik már akkor lefitymálták, amikor meg sem kezdődött. Távol maradtak kultúránk szegénységéről újkori jeremiádokat óbégató próféták is. Talán e magamutogató produkciók elmaradásának, ám elsősorban a tartalmat és a formát meghatározó Fórum Intézet munkatársainak köszönhetően a jelenlévők közül senki sem érezhette időpocsékolásnak ezt a szombatot. A fórum céljának megfelelően egyfajta szellemi leltár készült hazai magyar közösségünk állapotáról, néhány nappal az uniós csatlakozás előtt. Komor kép tárult elénk, hiszen ahogy Szarka László rámutatott: három lejtőn – az elmúlt évtizedben felgyorsult asszimiláció, a magyarok lakta régiók aggasztó szociális helyzete és a közösségünkben is érzékelhető migráció okán – csúszik az önpusztítás szakadéka felé hazai magyarságunk. A kis- és középvállalkozók zöme és mások sem nagyon tudják, milyen konkrét elvárásokkal és egyéb körülményekkel szembesülünk rövidesen az unióban. Habár közvetlenül egyetlen előadás sem foglalkozott a politikusok és az értelmiségiek viszonyával, valójában e kapcsolatrendszerben részint létező, részint pedig mondvacsinált feszültség is oldódott valamelyest. Akadnak ugyan – Hunčík Péter szellemes elemzése szerint – a nagypolitikából kikopó és a közművelődési intézetekbe ejtőernyőző politikusok, s a politikai pályára ácsingózó értelmiségiek, ám a mozgástér különbözősége nyilvánvaló. Ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség megmaradásáért és boldogulásáért viselt felelősségük közös. Példaként hadd említsük meg, azt ami Párkányban is elhangzott: jórészt a monopolhelyzetben levő MKP vezetői okolhatók azért, hogy mindmáig nem tudjuk, csak sejtjük, vajon milyen folyamatok következménye a szlovákiai magyarság lélekszámának egyáltalán nem jelentéktelen apadása. Kormányszinten, a kulturális minisztériumban, de alapítványi keretek között is ösztönözni, támogatni kellett volna a stratégiai döntésekhez nélkülözhetetlen tudományos elemzések elkészítését. Nem makulátlanok szellemi műhelyeink sem, hiszen a mai pályázati piacon nem reménytelen vállalkozás anyagiakat szerezni ilyen nagy horderejű kutatási programhoz. Mindezek tudatában sem a borúlátás, hanem a tenni akarás jellemezte a tanácskozást, amelynek végén számba vettük mulasztásainkat, szellemi teljesítőképességünket, még mindig hiányos, de így is jelentős intézményrendszerünket, s mindezekkel együtt a ránk zúduló kihívásokat. Folyatás remélhetően nem fél évtized múltán, hanem már őszszel, a most készült leltárból adódó egyéni, közéleti és tudományos tennivalók meghatározásával, vagyis az eddiginél is célirányosabb munkával. A tét óriási: talpon maradni, boldogulni az unióban.