Vélemény

Szélhámosok tündöklése és bukása

Kuciak halála talán többet számított Szlovákia megtisztulásában, mint életében írt cikkei.
Kerényi György

2019. február 22. 09:30

Somogyi Tibor felvétele

Tunéziában 2010 decemberében egy utcai kordés gyümölcsárus a hatóságok folyamatos zaklatása miatti elkeseredésében felgyújtotta magát. Halála olyan tiltakozáshullámot indított el az egész arab világban, hogy sorra dőltek meg a térség diktatúrái – igaz, azóta újak nőttek ki a helyükön. Ján Kuciak meggyilkolása is fellazította a pénz, a politika és az állam összecementesedett világát Szlovákiában. Ahogy tűnnek el azok a politikusok, akiknek védelmében fékezni lehetett és kellett a rendőrségi nyomozásokat, és velük azok a rendőrök, ügyészek, akik ezt megtették, kezdenek kidőlni a csontvázak a szekrényből. Kuciak halála talán többet számított Szlovákia megtisztulásában, mint életében írt cikkei.

Egy újságíró sok mindent ki tud deríteni, de ha az állam nem, vagy csak szelektíven üldözi a bűnt, akkor az oknyomozás üresen puffan a semmiben.

Magyarország a jó példa erre, amely már reménytelenül következmények nélküli országgá vált.


Kuciak újságíró volt, közülünk is az a fajta, aki a mindenkori hatalom legnagyobb simlisségeit igyekszik föltárni. Mi, újságírók, büszkék vagyunk a „demokrácia őrkutyája” szerepre, de ezt egyre kevesebben látják így, a média presztízse folyamatosan zuhan. Nem függetlenül attól, hogy egy Trump, egy Orbán, egy Fico folyamatosan álhírgyárosnak titulál bennünket. (Miközben a Fidesz-közeli médiabirodalom 2018-ban 109 sajtó-helyreigazítási pert bukott el.) Robert Fico szerint mi okozzuk a legtöbb kárt ennek az országnak.

Az újságírás nemcsak saját hibái (a nagy múltú Washington Post ellen – úgy tűnik, jogosan – épp most indítottak egy akkora kártérítési pert, ami miatt megszűnhet a lap), hagyományos üzleti modelljének bedőlése, és a közönség információfogyasztásának megváltozott módja miatt veszíti el a demokrácia őrkutyája szerepét, hanem azért is, mert olyan új politikusok profitálnak a sajtó meggyengüléséből, akik hatalmukat elképesztő hazudozásaiknak köszönhetik. Így mindent megtesznek azért, hogy leleplezőiket is hazugnak, a sok vélemény egyikének, alternatív tények gyártóinak állítsák be. Anne Applebaum amerikai konzervatív történész, régiónk jó ismerője írta nemrég, hogy a populisták (Orbántól Andrej Babišig) választási sikereiket képmutatásuknak köszönhetik. Olyan szélhámosok ők, akik a nép szószólóinak állítják be magukat („mi, magyarok”, halljuk naponta), miközben notórius hazudozók.

Szlovákiában, még ha sokan így látják is, nem rohadt még szét az államgépezet, a fékek és ellensúlyok rendszere nem bomlott meg véglegesen, létezik politikasemleges állami működés. Új elitcsoportok kezdik el kiszorítani vagy együttélésre kényszeríteni a régieket, és ezek nyomán megerősödhetnek olyan értékvilágok, olyan demokratikus állampolgári kultúra a társadalom mélyrétegeiben, amely aztán meghatározza egy ország életét és a demokrácia minőségét. 

Ján Kuciak halála ennek lett katalizátora.

A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kiska pártot alapítva fogná össze az ellenzéket

Indul a Tablók Viadala 2019! Szavazz!

Ez az öt csapat lehet a DAC ellenfele az EL-ben

Čaputová kedden fogadja Dankót és Pellegrinit

Női asztronautát küldene fel a Holdra a NASA

Már az óvodásoknak is magas lehet a vérnyomása a túlsúlytól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?