Azt ígérték, az oltás szabadság!

MTI-felvétel

Akár politikai bohóckodásnak is nevezhetnénk azt a műsort, amit a parlamentben és a sajtóban látunk az utazási térképpel, a hazatéréssel és a beoltottaknak járó pozitív megkülönböztetéssel kapcsolatban. 

Kormánypárti és ellenzéki pártelnökök, képviselők egyaránt úgy döntöttek, hogy megpróbálnak szavazatokat szerezni a lakosságnak abból a csoportjából, amely eddig nem oltatta be magát.

Számításuk akár logikus is lehetne, hiszen sokan nem kérik a vakcinát, mindennemű diszkrimináció tiltására hivatkozva. Akárcsak populista politikai védőangyalaik. Boris Kollár, Igor Matovič vagy Robert Fico is azt mondja: nem engedik, hogy két csoportra osszák az országot: beoltottakra és oltatlanokra. Érvelésük szerint megengedhetetlen, hogy csak azért hátrányba kerüljön valaki, mert önként úgy döntött, hogy nem kér az oltásból. Ha nem lenne ilyen nagy tétje a kérdésnek, egy legyintéssel is elintézhetnénk, ám sokkal komolyabb a helyzet, és a politikusok ilyen megnyilvánulásai egyenesen tovább csökkentik az oltási hajlandóságot. Ezt a Matovič-féle Covid-lottó sem fogja érdemben befolyásolni…

Pedig most pont arra lenne szükség, hogy minél többen beoltassák magukat, hiszen egy újabb járványhullám annál kisebb károkat okoz, minél nagyobb az átoltottság. E téren pedig semmi okunk optimizmusra, hiszen Szlovákia Európa sereghajtói közé tartozik…

A legtöbb európai országban a politikusok megértették, mi a tét, és kormánypárti, ellenzéki politikus is inkább győzködi az embereket, mint hogy kétértelmű, sunyi nyilatkozatokkal eltántorítsa őket az oltástól (ha már ahhoz nincs bátorságuk, hogy kötelezővé tegyék, a nyáj-immunitás elérése érdekében). Ezzel szemben Szlovákiában kormánypárti és ellenzéki pártelnökök is azzal kampányolnak, hogy ne legyen diszkrimináció: ha valaki nem akarja az ingyenes oltást, akkor se korlátozzák a szabadságát. És ne kelljen rendszeresen 50 eurós vagy még drágább tesztet elvégeztetnie, ha étterembe akar menni.

A most tiltakozó politikusok elfeledkeznek egy másik jelentős csoportról (tegnap ez csaknem 2,1 millió főt jelentett). Azokról, akik saját maguk, a családjuk, barátaik védelmében és társadalmi felelősségtudatból már beoltatták magukat. Nekik korábban ugyanezek a politikusok azt (is) ígérték, hogy ha ezt megteszik, nemcsak védve lesznek, de számos előnyt is élvezhetnek. Az oltás szabadság! – nem ez volt elejétől fogva a kormány oltási kampányának szlogenje?

Akik beoltották magukat, abban is joggal bízhattak, már nem kell attól tartaniuk, hogy ősszel egy újabb hullám miatt ismét lezárások jönnek, esetleg elveszítik munkájukat, bevételi forrásukat, sőt, szeretteiket (nemcsak azokat, akik elkapják a fertőzést, hanem azokat, akik bár beoltatták magukat, de a kórházi osztályok ismételt bezárása és az egészségügy leterheltsége miatt nem kaphatnak megfelelő ellátást egyéb betegségeikre).

Egyértelmű, hogy ha lesznek újabb lezárások, azok mindenkit érinteni fognak, oltottat, oltatlant egyaránt. Bár erre a most oly hangos populisták nem gondolnak (vagy nem beszélnek róla), csakis a pillanatnyi szimpátiahajhászás érdekli őket. Kerül, amibe kerül: a számlán és gyászon már nem osztoznak.

Amikor Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter bejelentette a tervet, amely előnyökhöz juttatta volna a beoltottakat, sokan átgondolták addigi álláspontjukat, az oltópontoknál hirtelen többen kezdtek sorakozni. Hiszen mindenki szereti a szabadságot. Látható volt, ez egy reális módszer arra, hogy növelni tudjuk az átoltottságot – mert a tudomány mai állása szerint a járványt csak a vakcinákkal tudjuk leküzdeni.

A mostani jobb járványszámok mellett a politikusok máris úgy érzik, lehet bohóckodni, de biztosan eljön az ősz, és ha ez lesz a helyzet, akkor az újabb hullám is. Talán a populisták is felfogják, hogy mindez még elkerülhető (ha végül a parlament még júliusban rábólint a megakasztott tervezetre). Akkor ősszel is megmaradhat a szabadságunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?