Száz békés nap

<p>Nem panaszkodhat Robert Fico és kormánya. 2006-tal ellentétben megkapta a 100 napot a médiától és a közvéleménytől. Az ellenzék akkor is megadta neki, és most is. Sőt, javaslatokat fogalmazott meg, melyekből egy-kettőt meg is fogadott a miniszterelnök.</p>

A különféle társadalmi szervezetek is hallgatnak, hiszen a kormányfő valamiféle társadalmi egyeztetés címén terített asztal mellett mindig meghallgatja véleményüket, legalábbis ezt a látszatot kelti. A kirakatban egy hihetetlenül érzékeny, konszenzuskereső, csakis a nép javát szem előtt tartó, visszafogott, nyitott, européer kormányfőt láthatunk. Pedig nem feltétlenül erről van szó. Egyszerűen csak kitalálta magát, és következetesen ragaszkodik új imidzséhez. Rájött, hogy ha Brüsszelben jó fiú lesz, akkor itthon majdnem mindegy, mit csinál, ha a demokratikus kereteket nem lépi át. A határokat feszegetni lehet.

A kisebbségeknek megígérte a status quót, s ugyan nem miniszterelnök-helyettesi szinten, de a kormánybiztos nemzetiségi, sőt, ellenzéki. A civil szervezeteket nem hívta meg a nagy nemzeti kerekasztalhoz, de meghagyta a saját kormánybiztosukat. A szociális biztosító éléről sem távolította el a rátermett, ám ellenzéki igazgatót, igaz, ő később maga távozott, mondván, ezekkel nem lehet.

Tényleg nem lehet? Foga fehérje annak is van, akiét egy pillanatra sem látjuk. Ficónak olyan intézkedései mennek át, amilyenekért Orbánt gondolkodás nélkül megintették Brüsszelből. Európa legnagyobb bankadóját rohasztotta a szlovák bankok nyakába és ezáltal a miénkbe anélkül, hogy valaki hangosabban fékezésre szólította volna fel. Éppen elcseni minden leendő nyugdíjas nyugdíját, de mert ez a mának jó, a mostani nyugdíjasoknak nem árt, megteheti. Ráteszi a kezét az egészségbiztosítókra, mondván, a verseny nem tesz jót a szegmensben. Marad egy, állami, az legalább képes hatalmas veszteségeket felhalmozni, viszont többet is lehet lopni a rendszerből, mert ezt a magán-egészségbiztosítók, a maguk racionalitásával nem engedik. Aránylag békésen és nagy felháborodás nélkül leváltja a köztévé és rádió igazgatóját mondvacsinált okok miatt, az alkotmányosság határait súrolva.

Ez csak néhány példa. A klientelizmus különböző formáiról nem is írtunk. Armani öltönyben, több tízezres karórával, az uniós szalonok viselkedési szabályait betartva megteheti. Mindent lenyomhat Brüsszel torkán. A következő 1400 nap alatt sem számíthatunk másra. Mosolyogva, intelligensen rátelepszik mindenre, mi pedig elismerően vesszük tudomásul, hogy társadalmi béke van, és nem vesszük észre, hogy valaki kiürítette a zsebünket. Megkapja a következő 1400-at is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?