Számunkra mindegyik szlovákiai magyar fontos!

<p>A Fontos vagy! Civil mozgalom a regionális (csallóközi, mátyusföldi, gömöri, nógrádi, stb.) autós jelzést természetesen nem kereskedelmi, vagy „nyerészkedési” célokkal bocsátotta a nyilvánosság elé.</p>

A matrica legyártásának persze vannak költségei, ezért a kampány elején a honlapunkon feltüntettük az árát, amely becsléseink szerint takarhatta volna a ráfordított anyagi és egyéb kiadásokat.

Szerencsénkre azonban akadt támogatónk, aki a gyártási költségeket teljesen magára vállalta (köszönet érte!), ezért a matricákért nem kell kérnünk egyetlen fillért sem, az oldalunkhoz csatlakozók között ingyen sorsolhatjuk ki, aki pedig soron kívül szeretne hozzájutni, annak egy üres válaszboríték elküldése után fordultával postázzuk.

Ezt a tényt a honlapunkon is feltüntettük, valamint tájékoztattuk a közösségi oldalunkhoz csatlakozó érdeklődőket is. Bárki meggyőződhet róla, ha felkeresi az oldalt (facebook.com/ fontosvagy), és rákérdez azoknál, akik már megkapták. Elismerem, hogy az ár feltüntetése ilyen körülmények között félrevezetően hathat, ezért ezt a honlapon már ki is igazítottuk. A matricák ennek ellenére rendkívül gyorsan fogynak, ezért hamarosan tényleg indokolt lesz az utánnyomásuk, amit a támogatónk előzetesen meg is ígért, ennek köszönhetően pedig továbbra is ingyenes lesz minden egyes érdeklődő számára.

Természetesen megértem, és elfogadom azt, hogy ez a külsődleges kifejezési mód nem mindenkinek tetszik, nagyon sokan viszont jó ötletnek találják, és feldíszítik az autójukat régiójuk jelzésével. A matrica kibocsátásával eszünkbe sem jutott megosztani a közösséget valamifajta matricásokra és nem matricásokra (jó magyar/rossz magyar), egyszerűen csak lehetőséget adunk a helyi kötődés ilyenforma kifejezésére bárkinek – akinek ez „bejön”. A nyugati világban ez a fajta önkifejezés teljesen természetes és széles körben elterjedt, nem értem miért kell nálunk minden ehhez hasonló megnyilvánulásban rosszhiszeműséget vagy valami mögöttes szándékot látni.

Mozgalmunk a szülőföldünkhöz való kötődést különben egyéb eszközökkel is igyekszik támogatni, legújabb kezdeményezésükben pl. a csallóközi őstermelőket, és termékeiket szeretnénk népszerűsíteni az általunk elérhető felületeken – természetesen ezt is ingyenesen! Örömmel vennénk, ha a többi szlovákiai magyar média is meglátná ebben a regionális fejlődés lehetőségét, és a megjelenítéssel támogatná a kezdeményezést.

Boldoghy Olivér, a szerző az FVM ügyvivője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?