Egy Irak ellen indított amerikai invázió szinte bizonyosan Szaddám Huszein bukását eredményezné, ám arra késztethetné a diktátort, hogy bevesse biológiai vagy vegyi fegyvereit – vélekedik egy befolyásos amerikai intézmény.
Szaddám kontrázna?
Egy Irak ellen indított amerikai invázió szinte bizonyosan Szaddám Huszein bukását eredményezné, ám arra késztethetné a diktátort, hogy bevesse biológiai vagy vegyi fegyvereit – vélekedik egy befolyásos amerikai intézmény. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) által közreadott jelentés arra is rámutat: az Egyesült Államoknak több hónapra volna szüksége egy invázió alapos előkészítéséhez. „Globális katonai erejéhez képest az Egyesült Államok csak hézagosan készült fel egy Irak elleni azonnali háborúra” – állapítja meg a tanulmány szerzője, Anthony Cordesman Irak-szakértő. Cordesman, aki korábban elemzőként dolgozott a Pentagon hírszerzési részlegén, magáévá teszi George W. Bush elnök néhány érvét, amely a háború mellett szól: Irak föltehetően olyan veszedelmes biológiai fegyverek előállításán fáradozik, amelyek bevetésük esetén az atomfegyverekéhez mérhető veszteséget okozhatnának. Ráadásul Szaddám továbbadhatja ezeket a fegyvereket terroristáknak. Washingtonnak csak hiányos ismeretei vannak az iraki arzenál telepítési pontjairól és a tömegpusztító fegyvereket gyártó üzemekről. A legrosszabb eshetőséget tartalmazó forgatókönyvek szerint biológiai vagy vegyi fegyvereivel Irak képes súlyos veszteséget okozni az amerikai csapatok, illetve az izraeli polgári lakosság körében. Bármelyik változat arra késztetheti az Egyesült Államokat vagy Izraelt, hogy atomfegyverrel fenyegesse, illetve támadja meg Irakot. „Szaddámnak tudnia kell, hogy valószínűleg atomháborúhoz vezetne, ha vegyi, biológiai, radiológiai vagy nukleáris fegyverekkel jelentős csapásokat mérne izraeli településekre” – olvasható a CSIS tanulmányában. Cordesman szerint az amerikai erők jelentős technológiai, taktikai és tűzerőbeli fölényük alapján legyőznék Szaddám Huszein hadseregét. Washingtonnak azonban el kellene kerülnie, hogy utcai harcokba keveredjen Bagdadban és másutt, mivel a városi hadviselés terén meglehetősen gyönge. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.