Svájc: szertefoszlóban az évszázados álom

Monte Generosóhoz is menetrendszerű pontossággal, óránként kapaszkodik fel a kisvasút, ahonnan a vándor nemcsak a kicsivé zsugorodott luganói tavat látja, hanem körben a széltől vert hegycsúcsokat, gleccsereket, és olykor hallja, amikor távolból, a meredek legelőből feljut a kolompok nyugtató harmóniája. Morcato és Locarno zegzugos utcáin megszokott látvány, hogy a langyos, őszi melegben kisvendéglőkben isszák az emberek a ticinói éltető nedűt, a boccalinót (száraz vörösbor csőrös kerámiakancsóban), és természetes az is, hogy a bankok a nap jelentős részében nagyüzemben dolgoznak. Egyszóval minden a legnagyobb rendben, a köz véleménye nélkül semmi sem történik. A svájci népet ma is mindenről megkérdezik, euróról, Európai Unióról, sőt szavazást írnak ki minden kis ügyben, mint akár évekkel eze-lőtt, amikor arról kellett dönteni, hogy bejöhet-e az olcsó kubai cukor, amely leverte volna a svájci gazdák emeltebb árait, vagy nem. (A svájci szavazatával természetesen a drágább cukor mellett döntött.) Nem beszélnek róla, de létezik erős patriotizmus, a svájci termék becsülete.

De mintha mostanában mégsem lenne minden rendben. Mint mindenki a világon, a svájci is megdöbbenten figyelte a kényelmes fotelből, a televízió képernyőin a New York-i tragédiát, a World Trade Center lerombolását, amikor egyszer csak azon kapta magát, hogy néhány nappal később hazájába is belopózott a terror. Nos, nem fanatizált arabok képében, hanem egy rendőrruhába öltözött, állig felfegyverzett, beteg lelkületű, svájci átlagpolgár teljes nagyságában. Az átlagpolgár vélt sérelmeinek orvoslására Svájc leggazdagabb kantonájának parlamentjében, Zugban válogatás nélküli lövöldözésbe kezdett. Tizennégy parlamenti képviselőt ölt meg, és sokakat megsebesített. Kardos István, aki harminc éve tanít Zugban, azt mesélte, hogy az ámokfutó a parlament folyosóján elsőként egyik tanár kollégájába eresztette a sorozatot, aki Zug egyik legnépszerűbb és legcsinosabb képviselőnője volt, két gyermek édesanyja. Mindössze negyvenévesen halt meg. A zugi tó melletti parlament főbejáratát ma is virágok és égő mécsesek százai borítják. Az eddig nyitott parlamentbe most már csak szigorú ellenőrzéssel lehet bejutni. Magyar barátom szerint a másik döbbenet akkor érte a svájciakat, amikor nemzeti büszkeségük, a Swissair összeomlott, és a társaság a minap jelentette be, hogy több ezer alkalmazottját bocsátja el.

A biztonságukra, az állandóságukra, az adott szóra oly rátarti svájciakat az lepte meg leginkább, hogy légitársaságuk vezető menedzserének mohósága és az egyik svájci bank nem éppen korrekt üzleti tranzakciója vitte padlóra a Swissairt.

Egyszóval a világ egyik leggazdagabb államának polgárai kezdik úgy érezni, hogy semlegességükön, érinthetetlenségükön csorba esett. Itt sem biztos minden, ami holtbiztos. A pénzükre rendkívül vigyázó svájciak közül sokan zokon vették, hogy voltak, akik megkérdőjelezték a második világháború alatti semlegességüket. Főként ami a bankokban elhelyezett pénzeket illeti. A híres svájci órába porszem került, a svájci banktitok töredezni látszik.

Megmaradnak-e az alpesi álmok? A biztonság, a nyugodtság, a kiszámíthatóság, a környezet tisztasága, a jó sajtok, a svájci csokoládé, a jólét megmarad-e? Ebben az országban több száz éve nem volt háború, dédapáig visszamenőleg nem tudnak mesélni az utódoknak szenvedésről, háborúról, szegénységről vagy szétvert országról. Ezek az alulütések egyesek szerint idejében érkeztek. Még van idő az ébredésre. Addig is Svájcban látszólag minden változatlan. Az alphorn időnként felhangzik, a magas hegyek visszhangozzák.