Státusrosszban a státusjó

Rossz jelzéseket küldött Szlovákia és Magyarország csaknem három éven át Európába a státusügy kapcsán. Budapesten úgy hagyták jóvá a jogszabályt, hogy előzőleg érdemben alig konzultáltak azokkal a szomszédos országokkal, amelyeknek a magyar nemzetiségű állampolgárait kedvezményekben kívánták részesíteni. Pozsony pedig szinte a végletekig gáncsoskodott, s akkor adta be bizonyos mértékig a derekát, amikor már teljesen magára maradt kicsinyességében. Végül csak bejegyezték az anyaországi oktatási támogatások fogadására és elosztására hivatott Pázmány Péter Alapítvány módosított alapszabályát, s ezzel életbe lépett a magyar–szlovák kormányközi egyezség is. Tény, hogy az eredeti státustörvény sokkal több kedvezményt nyújtott volna az érintett magyar nemzeti közösségeknek. Mégsem helyénvaló az állítólag teljesen megcsonkított jogszabály felett siránkozni. Vannak ugyanis jó elemei még a legutolsóként megkötött alkunak is. Máshol alanyi jogon a magyar iskolába járó gyermekek szülei kapnak évente húszezer forintnyi támogatást, amely Kárpátalja, Erdély, s a Vajdaság szegényeinek nem kevés pénz. Akár csak nálunk a bodrogközi, a gömöri vagy régióbeli munkanélkülinek a háromezer koronányi egyszeri támogatás. Különösen tanévkezdéskor, pillanatok alatt elköltenék ezt a pénzt. Szlovákiában azonban az említett dokumentum alapján – az egyetemistákat kivéve – egyének nem kaphatnak ilyen támogatást, csupán iskolai vagy más közösségek. Méghozzá pályázatok alapján. Tekintélyes summa gyűlhet így össze. Több szempontból is fontos, hogy ilyen körülmények között miként sáfárkodnak majd ezekkel az anyagi forrásokkal. Lehet ezekből könyvtárakat, informatikai rendszereket gyarapítani, fontos segédkönyveket vásárolni, a nemzeti azonosságtudatot erősítő programokat, továbbképző tanfolyamokat szervezni. Kellő összefogással még iskolabuszok költségeit is téríteni. Ebben a pénzínséges világban korszerűen felszerelt, színvonalas oktatást kínáló magyar tannyelvű iskolákat építeni, ahova egyre több szülő iratja be gyermekét, mert nyilvánvaló lesz, hogy itt szerezhet olyan tudást és erkölcsi tartást, amely boldogulásához, továbbtanulásához kiváló alapokat teremt. A szülői közösségek pedig ezután saját bevételeikből az eddiginél sokkal nagyobb összeggel támogathatják a rászoruló gyermekeket. Nem sopánkodni kell tehát, hanem cselekedni. És kreatívan gondolkodni, hogy az anyaországi támogatások révén is sokkal többen legyenek a kiművelt magyar emberfők országunkban.