Gyors törvénymódosítást követően akár már az idén elkelhet a Malév. A tervek szerint az újabb privatizáció szakmai befektetőt juttatna kisebbségi tulajdonhoz. A magyar légi cég iránt a kínai Hainan légitársaság érdeklődik, amelyben tizenöt százalékos résztulajdona van Soros Györgynek.
Soros közvetett tulajdont szerezhet a Malévban
Már a héten rábólinthat a kormány a Malév új privatizációs koncepciójára. Lapunk úgy értesült, hogy a tervezet értelmében a nemzeti légitársaság kisebbségi – 49 százalékos – részvénypakettjét adnák el, 51 százalék viszont továbbra is állami tulajdonban maradna. Az erről szóló előterjesztést az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatósága a múlt héten fogadta el, s már ezen a héten a kormány elé terjeszti.
A Malév ilyen formában történő magánosításához azonban törvénymódosításra van szükség. Értesüléseink szerint ez akár már ősszel megtörténhet, azaz kedvező esetben az év vége előtt eladhatják a cég kisebbségi részvénycsomagját. A privatizáció – mivel kisebbségi tulajdonrészt értékesítenének – nem érintené a Malév "besorolását", így továbbra is nemzeti légitársaságként működhetne.
A Malév magánosításának felgyorsulása vélhetőleg a kínai Hainan Airlines (HNA) légitársaságnak köszönhető, amely hevesen érdeklődik a magyar légi cég iránt. Kína negyedik legnagyobb – de egyetlen teljesen magántulajdonban levő – légitársaságának egyébként résztulajdonosa Soros György, magyar származású amerikai milliárdos. Az üzletember az American Aviation elnevezésű vállalatán keresztül tizenöt százalékos pakettel rendelkezik a cégben, amivel a Hainan legnagyobb résztulajdonosa.
A HNA és a Malév augusztus másodikától közös járatot üzemeltet: Ferihegyről Pekingbe fognak repülni. Az ünnepélyes járatnyitásra értesüléseink szerint Budapestre érkeznek a Hainan legfelsőbb vezetői is.
A Malévban való tulajdonszerzés mindkét fél érdeke. Az új tulajdonos belépése megoldaná a Malév immár krónikus alultőkésítettségét, a HNA számára pedig a magyar légi cég megvásárlása azonnali belépést jelentene az európai légi piacra.
A Hainan csoportnak összesen 91 repülőgépe van, a cég vagyona már két évvel ezelőtt meghaladta a kétmilliárd dollárt. Ötszáz belföldi járata mellett Dél-Kelet-Ázsiába és a szomszédos országokba is repül. Mintegy háromezer alkalmazottjából hatszáz pilóta
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.13.
Orbán: az SZDSZ-szel „vadházasság” lenne
2008. 06.13.
Nový článok
2008. 06.13.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.