Sólymos László: Le a kalappal lányok, fiúk!

Sólymos László: Le a kalappal lányok, fiúk!

<p>Tegnap megnéztem az Ifjú Szivek táncszínház Finetuning (Finom hangolás) című előadását. Fantasztikus volt.&nbsp; Ugyanúgy, ahogy minden, amit az elmúlt években (sőt évtizedekben) látni lehetett tőlük. &nbsp;</p>

A Hontalanítás, a Pozsonyi táncok, a Felföldi levelek a Kakukktojas és folytathatnám. De a Finetuning mindent felülmúlt. Nem csoda, hogy a híres Avignoni fesztiválon az egyik legsikeresebb előadás volt. A szakma külföldi nagyjai és a média halomra dicsérte – és megérdemelten. Köszönöm, hogy láthattam.

Szlovákiai magyarként (és volt szőtteses és ifjú szivesként is) mindig büszke vagyok arra, ha közülünk bárki, legyen az egyén vagy csapat, sikeres. Nem csak itthon, de külföldön is. Ami elszomorít, hogy ezek a táncosok, zenészek, énekesek, művészek csak úgy tudják képviselni közösségünket, hogy a szó szoros értelmében járják a szponzorokat és pénzt kérnek azért, hogy egyáltalán létezhessenek. Már több évtizede, komoly nemzetközi és hazai sikerrel a hátuk mögött.

Ezek a fiatalok még több száz pár csizmát ronggyá táncolhatnak, teljesíthetnek, képviselhetnek, művelhetnek, akkor sem kapnak egy fillérnyi támogatást sem Budapestről. Kivételt képez a két tagból álló Libertate ismeretlen polgári társulás, amely csak tervekkel rendelkezik és nem eredményekkel, de ez elég volt ahhoz, hogy a magyar állam több mint 700 ezer eurós támogatással jutalmazza őket. De lehet, hogy az is elég, ha egy olyan társulásról van szó, amely az MKP csúcsvezetéséhez közeli. Teljesen véletlenül és politikamentesen. Akiknek elég azt mondani, hogy „pályáztunk” és „majd dolgozni fogunk“.  Mert valaki, egy kis csapat, mint Potápi Árpád és pár szlovákiai kollégája eldönti, hogy ki a jó magyar itt Szlovákiában és ki a rossz. Ki érdemli meg a támogatást és ki nem. Ők egy pályázatra kaphatnak akkora összeget, amely nagyobb, mint az Ifjú Szivek éves költségvetése. A Sziveknek évi 460 ezer euróból kell megélni. De meg kell említenem a Komáromi Jókai Színházat is, amelynek 900 ezer euró, vagy a kassai Thalia Színházat, melynek 500 ezer euró az éves költségvetése.

A Finentuning című előadás is megerősített abban, hogy törvénnyel biztosítsuk a szlovákiai magyar, és más kisebbségek kultúrájának támogatását. A Kisebbségi Kulturális Alapnak létre kell jönnie. Minél hamarabb.  És ezt a Híd még ebben az évben el fogja érni. Azért, hogy az itteni kisebbségi kultúrára szánt pénz az itteni kisebbségi kultúrára menjen.

Ha az Anyaország valakit támogatni akar, akkor tegye. Erre joga van. De mondja meg, hogy kit és miért. Hogy miért a Libertate, és nem az Ifjú Szivek, vagy más lelkes és odaadó táncos, színész, énekes, népművelő. Ezek az emberek magyarok anélkül is, hogy valaki fizetne érte nekik. Mert szeretik a szlovákiai magyar kultúrát. Ezért csinálják. De az biztos, hogy a Budapestről érkező forint milliók nem mindig őket szolgálják.

Sólymos László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?