<p>Gyerekszámtól függő nyugdíjnagyság. Abszurd ötlet vagy kívánatos változtatás? A nyugdíjtörvény parlamenti vitájában egy KDH-s képviselő vetette fel, ám sajnos a sok szócséplés között szinte senki sem figyelt rá. Kár, ahogyan kár az is, hogy hasonló ötletekkel csak ellenzékben jönnek elő a honatyák.</p>
Nézzük konkrétan, miről is lenne szó: Jozef Mikloško szerint a dolgozók adóalapjuk bizonyos százalékát (ő konkrétan 2 százalékot javasolt) szüleiknek fizetnék nyugdíj gyanánt. Mondhatnánk, hogy a szeptembertől megizmosodó I. pillér most is így működik. Két lényeges különbség viszont van. Egyrészt most mindez névtelenül zajlik: befizetjük a járulékot a feneketlen közösbe, ahonnan a nyugdíjasok megkapják a nyögdíjukat. A másik különbség: a mostani rendszer figyelmen kívül hagyja, ki hány munkás kezet adott a társadalomnak. Az új javaslat tehát előnyben részesítené a többgyermekes szülőket, s hátrányosan érintené a gyermektelen vagy egygyermekes nyugdíjasokat.
Diszkrimináció? Nem. A rendszer most sem egalitárius. Egy modelleset: Manci néni, aki élete nagy részében egy iparvállalat középvezetésében dolgozott, kétszer annyi nyugdíjat kap, mint Rózsi néni, az egykori iskolai szakács. Itt nincs diszkrimináció? Jó, de Manci néni aktív élete során több pénzt fizetett be a rendszerbe (mert nagyobb fizetése volt), ezért magasabb nyugdíjat érdemel – mondhatnánk. Magyarán, ki mennyi pénzzel járult hozzá a rendszer fenntartásához, arányaiban annyit kap belőle.
És ha Manci néninek egy gyereke van, Rózsi néninek pedig négy? Akik mind dolgoznak, járulékokat fizetnek? Manci néni gyereke évi 1650 eurót fizet be nyugdíjjárulékként, míg Rózsi néni négy gyereke összesen 6700 eurót (ha mind az öten az országos átlagbért keresik meg). Ki járult tehát hozzá nagyobb mértékben ahhoz, hogy legyen miből nyugdíjat fizetni?
Az egyenes transzfer amellett, hogy elismerné a gondos szülői törődést mint értéket, motiválna is. Ugyanis mindenki tisztán látná, hányadán áll, állunk. S világosan látná felelősségét a rendszer fenntartásáért is. Gyermekeink, unokáink járulékbefizetéseinek egy része nem a nagy büdös közösben veszne el, de nagyon is láthatóan jutna vissza az egykori eltartó, felnevelő szülőkhöz. A gyermektelen vagy egygyermekes nyugdíjas sem maradna nyugdíj nélkül, ugyanis a szolidáris I., vagy a tőkefelhalmozó II. pillérből (esetleg az önkéntes III. pillérből) jutna neki. Csak számolnia kellene azzal, hogy – munkanéven nevezzük így – a IV. pillérből nulla vagy nagyon elenyésző nyugdíjra számíthat.
A nyugdíjrendszer változtatásának kiváltó oka a rendkívül kedvezőtlen demográfiai helyzet: egyre kevesebb dolgozónak kell eltartania egyre több nyugdíjast. A gond az, hogy a II. pillér sem tud teljesen reagálni erre – az I. pillér végképp –, nem az alapproblémát, hanem az általa kiváltott gondokat kívánja orvosolni. Ha nem lesz kinek dolgoznia, a gazdaság sem fog nőni – és részvényhozamokra sem számíthatunk. Ráadásul az összes többi szociális ellátórendszer összeomlik, beleértve az egészségügyet is. A helyzeten a II. pillér motivációs tényezője sem javít, sőt: a magasabb járulék, magasabb nyugdíj kombináció nem a gyermekvállalásra – és az ezzel járó időleges bérkiesésre – ösztönöz.
Egy társadalom jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy elegendő számú gyermek szülessen, akiket szüleik kellő figyelemmel nevelnek fel – ez mindennek az alfája és ómegája. Az állam azonban erre a legkevésbé sem igyekszik motiválni az embereket. Aki pedig így is több gyermeket vállal, annak igyekezetét nem ismeri el, sőt, például a fentebb tárgyalt nyugdíjrendszeren keresztül, még meg is rövidíti.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.