Sok alapító közt elvész az egyetem

Az Új Szó november 29. számában jelent meg Vrabec Mária írása ezzel a címmel. Mint egyik – szavai szerint – „főszereplő”, kénytelen vagyok néhány állítását helyreigazítani, mert csupán féligazságok leírása, közlése további félreértésekre és gyanúsítgatásokra adhat és ad okot. Véleményem szerint ha valaki valamiről hitelesen akar tudósítani, akkor „szorgalmatosan járjon utána”, hosszabban beszélgessen el az „érintettekkel” is, akiknek nevét beleegyezésük nélkül leírja. „Sok alapító”? Amikor a királyhelmeci városi egyetem alapításának gondolata megszületett, engem két ember keresett meg, akiknek nevét ma már nem is említik. Gondolom, akkor a képviselő-testület tagjai voltak és ők is megszavazták, hogy városunknak is legyen egyeteme. Megkérdezték, támogatná-e a református gyülekezet, hogy az akkor még a járási iskolaügy használatában levő volt református iskolában működjön a felsőfokú intézmény? Kérdésük jogos volt, mert akkor már érvényes volt az egyházi ingatlanok visszaigényléséről szóló törvény. A presbitérium támogatta a városi képviselő-testület döntését, amit én örömmel közöltem az engem ismételten megkeresőkkel. Csupán ennyire került kapcsolatba nevem az alapítókkal. Nem igaz tehát, hogy lelkészkollégámmal és a cikkben említett másik két személlyel létrehoztam a Királyhelmeci Városi Egyetemért Alapítványt, amely „Magyarországról szerezte az induláshoz szükséges pénzt”. Nem tudom honnan szerezték, de nem is érdekelt. Örültem, hogy működik az egyetem. Kicsit büszke is voltam, hogy bár akkor még nem került vissza a gyülekezet tulajdonába a volt iskola épülete, de valahol mégis mi adtunk otthont az intézménynek. ĺgy, mint erkölcsi támogató, talán két alkalommal részt vettem az egyetem vezetésének ülésén. Amikor aztán a politikai hatalom és az állami törvények lehetetlenné tették, hogy az egyetemet alapítvány működtesse, és menteni kellett az intézményt, az igazgató kért fel – nyilván azzal a megfontolással, hogy az épület, melyben az egyetem működik, véglegesen visszakerül a gyülekezet tulajdonába –, hogy legyek a Királyhelmeci Kereskedelmi Akadémia Kft. egyik alapítója, amely majd működteti az egyetemet. Segíteni akartam, mint ahogy a római katolikus lelkésztestvérem is, ezért vállaltam. Azonban ez továbbra is inkább erkölcsi segítség akart lenni, mögöttünk a gyülekezetekkel. Ezért szinte természetes, hogy amikor egy saját épületben akarták működtetni az intézményt, a megvásárolt épület a KKA Kft. nevére, illetve alapítóinak nevére került. Hogy „miből telt az árra”, tudtommal nem „fedi sűrű homály”, csak éppen attól kellett volna megkérdezni, aki akkor irányította az intézményt, és nem csupán gyanút keltően ismételten azt leírni, amit kívülállók mondanak, esetleg aminek alapján vádolhatnak és rágalmazhatnak – ahogyan a választások előtt megtörtént –, hogy ellopták az épületet. Én egy jó ügy mellé álltam, és erkölcsileg azt támogattam, amikor a nevemet adtam hozzá. Azonban fáj, hogy egy talán nem körültekintően megfogalmazott írás félmondatai alapján, mint pl. „az események későbbi alakulása szempontjából az sem mellékes, mi minden történt a főszereplők között azelőtt”, vagy „ezért nem volt mindegy a helmeci érintetteknek, hogy a jövőben az ő számlájukra érkezik-e a pénz, vagy más fog rendelkezni vele”, az olvasók olyan következtetésre jutnak, hogy mint „érintettnek”, „főszereplőnek” valamilyen anyagi hasznom lett volna. Mert így értelmezték, hiszen az írás megjelenése után megszólítottak, és megkérdezték, mi is van az egyetemmel?

Minden „főszereplő” és „érintett” tudja, hogy mi, lelkészek csak 1998-tól kerültünk ténylegesen kapcsolatba az egyetem vezetésével. Azóta pedig minden ellenszolgáltatás nélkül, csak erkölcsileg támogattuk, és hogy az úgynevezett működtetők civódásai idején a különböző forrásokból kinek mennyi érkezett a számlájára, azt mire költötte, nem foglalkoztatott, nem kértük számon. Az újságíró a munkáját végzi, azonban – véleményem szerint – neki is szem előtt kell tartania, amit egyik nagy bölcselőnk mondott: „csak az a szép, ami igaz”, mert különben írásával alaptalanul megbánt, meggyanúsít vagy inkább meggyanúsíttat másokat. Tény, hogy probléma van az egyetem körül. Azonban féligazságok leírásával az nem oldódik meg, sőt még inkább összekuszálódik. Én igyekszem mindent megtenni azért, hogy az épület visszakerüljön a város tulajdonába, és mint az induláskor, az önkormányzat működtesse az egyetemet, az oktatást pedig biztosítsa a Selye János Egyetem.

Molnár Elemér