A németek ellen küzdött, de kikapott a magyar válogatott

A németek ellen küzdött, de kikapott a magyar válogatott

Kis szerencsével már a meccs elején előnybe kerülhettek volna Sallai Rolandék, de végül a német válogatott megnyerte második meccsét is a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjában.

A lelátón a németek körülbelül háromszor annyian voltak, mint a magyarok, de a bemelegítés alatti hangpárbajt a piros-fehér-zöld fanatikusok nyerték. A Carpathian Brigade, vagyis a magyar válogatott szurkolói csoportja a kapunyitás után azonnal elkezdte elhelyezni a székekre a magyar zászlókat. Ebből körülbelül tízezret osztottak ki. A hazaiak a kezdés előtt csak a hangosbemondó kérésére nyilvánultak meg. A magyar drukkerek a megszokott rigmusok mellett együtt énekelték el a hangszórókból elhangzó Reptér című slágert is. 

A németek kezdőcsapatát a műsorközlő természetesen a közönséggel együtt olvasta be, majd a magyar drukkereket is bevonta, így Schäferék nevétől zengett a stadion. Ezt követően pedig felcsendült a Nélküled is. Megható pillanatok voltak. A mellettünk helyet foglaló stuttgarti kolléga, aki egyébként nem emlékezett a helyi VFB színeiben a Bajnokok Ligájában a Manchester Unitednek is gólt szerző Szabics Imrére, a magyar szurkolókról elismerően nyilatkozott.

A németek a Sweet Caroline című dalt énekelték közösen, de közel sem olyan lelkesen, mint riválisaik. A bevonulás előtt a pályán egy hatalmas magyar és német zászló, valamint az Európa-bajnokság logója is megjelent. Majd elhangzott a magyar Himnusz, amit jelen sorok írója is könnyes szemmel énekelt együtt a tízezernél is több magyarral. A vendég szurkolók 60 négyzetméteres drapériáján a „Jó kedvvel, bőséggel!” felirat, és két védőangyal szerepelt.

Marco Rossi ahogy jelezte, változtatott a kezdőn, a jobb oldali szárnyvédő Bolla lett, Fiola visszahúzódott Lang helyére, míg a bal oldali belső védő Szalai Attila helyett Dárdai Márton volt.

Az első percben kis híján ziccerhez jutottak a magyarok. Sallai szerelte a bizonytalankodó Kimmichet, de a lecsorgó labdára Neuer ért oda hamarább. A második magyar szögletnél a jókora létszámfölényben lévő németek füttykoncertje sem tudta elnyomni a „Mindent bele!” skandálását.

Az első német helyzet a 11. percben jött el, amikor Havertz megelőzte Orbánt és közvetlen közelről kapura lőtt, de Gulácsi védett. Az ezt követő szögletnél a hosszú oldalon érkező Andrich lőtt kapura, de Bolla kifejelte a kapuba tartó labdát. A túloldalon Sallai nem a legjobban kapta meg a labdát a kapu előtt Bolla és Szoboszlai összjátéka után, de üresen lőhetett, Rüdigerék viszont blokkoltak.

A német drukkerek már a 19. percben füttyszóval jutalmazták játékosaikat, amikor azok hátul járatták a labdát. Két passzal később viszont Gündogan kerülhetett volna helyzetbe a tizenhatoson belül, de pontatlan labdát kapott.

A 22. percben szerencsétlen gólt kapott Magyarország. Gündogan lökte el testtel, vállal (?) Orbánt, aki így nem tudott felszabítani és Gulácsi sem tudta megfogni a labdát. A Barcelona középpályása így visszapasszolt Musialához, aki az üres kapuba lőtt. Szoboszlai becsúszva, Fiola a gólvonalon próbált menteni, de nem sikerült nekik, a labda Fioláról a felső lécre majd a hálóba pattant. Varga Barnabás annyira hevesen raklamált a gól után, hogy sárga lapot kapott. Erre az idei Eb-n már csak a csapatkapitányoknak van joga.

Galéria

Szoboszlai szabadrúgásból egyenlíthetett volna, de Neuer nagyott védett, majd a kipattanót Varga nem tudta elég erősen meglőni és sikerült eltakarítaniuk a labdát a hazaiaknak. Egy mintaszerű magyar kontra végén Szoboszlai lőtt ballal, de Tah blokkolt. A folytatásban Musiala eltalálta az oldalhálót, ami után érthetetlen módon szögletet ítélt a holland Makkiele, aki a hosszabbításban tovább borzolta a magyar szurkolók idegeit. Szoboszlai szabadrúgása után egy megcsúsztatott labdát Neuer védett, de a hosszún érkező Sallai a hálóba fejelte a kipattanót. Les miatt nem adták meg a gólt. Ez egyáltalán nem volt olyan vitatható ítélet, mint ami Musiala gólját előzte meg. Utóbbival kapcsolatban csak feltennénk a költői kérdést, hogy hazai pályán, ha Varga Barnabás löki így el Rüdigert, mi lett volna az ítélet?

A szünet után Sallaiék érkeztek vissza elsőként a pályára, a németek két-három perccel is tovább maradtak az öltözőben. A közönségnek kellett egy kis idő, míg újra felpörögtek, de szinte végig remek futballhangulat uralkodott a stadionban. Szoboszlai ki is intett egy magyar szöglet előtt, így mindenki azonnal rákezdett a skandálásra. A sarokrúgás nem volt tökéletes, de nem sokkal később labdát szerzett a magyar csapatkapitány. Ezekben a percekben aktívabb volt támadásban ellenfelénél Magyarország. Schäfer remekül cselezve indult meg az 53. percben de az ellenfél térfelén már kissé dadogott a labda a magyar lábakon, a visszazáró németek pedig szereltek. 

Nem sokkal később előbb Gündogan élesen belőtt labdájánál, majd Kroos lövésénél védett Gulácsi. Nagelsmann az 58. percben lehozta két fiatal(abb) titánját, Wirtzet és Havertzet, Sané és Füllkrug érkezett helyettük. Két perccel később Sallai verte meg Rüdigert a bal oldalon, majd középre adott, de Varga Barnabás első fejese nem talált kaput, csak úgy, mint Svájc ellen. Sajnos azonban itt nem jött a második. 

A 64. percben Nagy Ádámot Kleinheisler váltotta. Szoboszlai szögletnél újra kiintett és kérte a közönség segítségét, de így sem lett nagy veszély a beadásából. Három perccel később Gündogan lőtte be a németek második gólját. Egy szép összjáték után Mittelstädt passzolt a tizehatoson belül teljesen üresen érkező társának, aki nem hibázott. Ezt követően lehetett először érezni, hogy Stuttgartban és nem Budapesten van a mérkőzés, a hazai tábor körülbelül két-három percre megmutatta mekkora a hangjuk.

Jöttek az újabb német cserék, Andrich és Musiala jött le, Can és Führich ment be. Gulácsi újabb nagy védést mutatott be a 74. percben, majd Tahnak sikerült meghiúsítani a magyar kontrát, végül újra védett egy hatalmasat a Leipzig kapusa. Rossi Ádám Martint és Nagy Zsoltot küldte csatába Kerkez és Bolla helyett, Sallai lett a jobb oldali szárnyvédő. A német drukkerek hullámzással próbálták szórakoztatni magukat, ami a sokadik próbálkozás után el is indult, de a magyar szektornál el is akadt. 

A 83. percben Szoboszlai szöglete után Ádám elöl az utolsó pillanatban csúsztatta ki a labdát Can. Németország ötödik cseréje Undav volt, aki Gündogan helyére érkezett. A Stuttgart támadóját nevének skandálásával köszöntötték a hazai drukkerek. Rossi pályára küldte még Gazdagot és Csobothot Varga Barnabás és Sallai helyére. A rendes játékidő utolsó percében Ádám Martin ütközött Neuerrel ami után Orbán szépíthetett volna, de Kimmich mentett, majd elsodorták a lipcsei védőt. A hosszabbításban Szoboszlai kapott sárgát a labda elrúgásáért, miután egy újabb vitatható ítéletet követően nem tudta magában tartani a dühét. 

A német válogatott esélyeshez méltón nyert és nagy lépést tett a továbbjutás felé, míg a magyar drukkereknek elő kell venniük a régi matekos emlékeiket, hogy felmérjék a nemzeti csapat további esélyeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?