Smer: tiszta lappal, de mennyire szabadon?

A történet végén pedig még lehet, hogy az ország sem jár rosszul.

A helyzet ugyanis az, hogy a jobboldal implóziója miatt a Smernek a választási kampány során gyakorlatilag egyetlen ígéretet sem kellett tennie. A párt ugyan közölte álláspontját kardinális kérdésekben, ezt azonban nem nyomás alatt, sőt nem is szavazatszerzési kényszer miatt tette. A Smer gyakorlatilag érintetlenül került ki a kampányból, nemcsak azért, mert (érintettsége ellenére is) elkerülte a különböző botrányok hatása, hanem azért is, mert szinte tiszta lappal foghat hozzá a kormányzáshoz. Ez jelentős kontrasztban van például a gyakran a Smerrel párhuzamba állított Fidesz 2010-es hatalomra lépésével. Orbánék ugyanis az „elmúltnyolcév“ intenzív ellenzéki kampányolása során ígéretek és (ami még kellemetlenebb) lakossági elvárások sorát aggatták magukra, melyek zömét később nem tudták és nem akarták megtartani. Ezért amikor a Fidesz hozzáfogott társadalompolitikai víziója megvalósításához, a lakosság ellenállásába ütközött - „anyám, én nem ilyen lovat akartam!“ Ehhez képest értelmezendő a Smer tiszta lapja. Bár a jobb- és baloldal ideológusai számára valószínűleg nehezen elfogadható tény, de a jelenlegi demokratikus politikában a kormányzati teljesítmény legfontosabb indikátora nem a kormánypárt(ok) politikai irányultsága, hanem az, hogy mennyire tud szabad kézzel cselekedni, milyen esélye van társadalmi-gazdasági-politikai víziója megvalósítására. A Smernek előnyös, hogy nem kötik gúzsba saját ígéretei, ahogy az is, hogy nem szorul koalíciós partnerekre a törvények elfogadásához. Paradox módon előnyként jelölhető meg az is, hogy a pártnak egymagában nincs alkotmányos többsége - ez ugyanis egy belső fék szerepét tölti be, és alapjaiban befolyásolja a kormányfő kommunikációs tónusát is.

Fogasabb kérdés azonban, hogy mennyire foglya a Smer a saját - egyre szélesebben dokumentált - pénzügyi hátterének, azaz, hogy a párt mögött/mellett álló gazdasági csoportok mekkora befolyást igényelnek az ügyek menetére. Pontosan ez az a pont, ahol Fico nemcsak támadható lehet, hanem ahol támadni is kell.

Jó lenne, ha az ellenzéki sajtó elfelejtené azt a kommunikációs vonalat, hogy Fico egy oroszbarát kommunista rabló, akitől meg kell menteni az országot. A választók zöme ezzel most úgysem ért egyet. Ehelyett azokra a gazdasági összefonódásokra kellene rámutatni, amelyek a kampány során a jobboldal pártjainak is fájtak. Pont a gazdasági csoportok ereje lesz az, amely végül eldöntheti, hogy ismét az előző Fico-kabinetre jellemző diszfunkcionális kormányzás négy éve következik vagy pedig sikerül beváltani a mérsékelt Fico ígéretét a jó kormányzás megkísérlésére.

Ravasz Ábel