SME

Kisebb botrány keveredett a Comenius Egyetem Bölcsészkarán a díjátadás, mert olyanok is kaptak emlékérmet, akik aktív részesei voltak a 70-es évek normalizációjának. Ezért a kar öt tudományos munkatársa nem volt hajlandó átvenni a díjat.

Kisebb botrány keveredett a Comenius Egyetem Bölcsészkarán a díjátadás, mert olyanok is kaptak emlékérmet, akik aktív részesei voltak a 70-es évek normalizációjának. Ezért a kar öt tudományos munkatársa nem volt hajlandó átvenni a díjat. „Az ő (a normalizációban résztvevők) politikai hátterű döntéseik helyrehozhatatlan emberi tragédiákat okoztak”, írja nyílt levelében Anton Heretik, Eduard Krekovič, Braňo Hochel, Valér Mikula és Soňa Szomolányi, melyet Ladislav Kiczko dékánnak címeztek. „Jutalmazásuk az áldozatokkal szembeni tiszteletsértés, és egyben összekuszálja azt az értékrendet, melyet a kar követendőnek tart”, áll a levélben. Ladilav Kiczko ennek ellenére kitart valamennyi díjazott mellett. Döntését azzal indokolja, hogy a múlt rendszerben valamennyi akadémiai funkciót betöltő egyetemi tanár valamilyen mértékben pártbefolyás alatt állt. „A kitüntetettek között nincs senki, aki részt vett volna valamilyen tömeges boszorkányüldözésben”, állítja a dékán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?