Sexfilmek segítségével esett teherbe a panda

Pandák közösülését bemutató filmeket vetítettek egy kínai pandának. Az ötlet sikeres volt: az emlős teherbe esett.


Pandák közösülését bemutató filmeket vetítettek egy kínai pandának. Az ötlet sikeres volt: az emlős teherbe esett.



Hua Mej az amerikai San Diegó-ban látta meg a napvilágot, ám februárban visszaszállították szülei földjére, Kínába. A fogságban igen ritkán szaporodó állatnak olyan videókat vetítettek, melyen fajtársai közösülnek.

A gondozók azért folyamodtak ehhez a módszerhez, mert attól tartottak, hogy a fogságban élő állat vajmi keveset tud arról, hogy milyen előzményeket követően születnek a pandabocsok. A kísérlet sikeresnek bizonyult, ugyanis a hír szerint a panda teherbe esett.

Kína egyébként nemrégiben tette közzé az első átfogó felmérést a pandapopulációval kapcsolatban, mely különös fontossággal bír, hiszen az emlős természetes környezete egyre szűkül a fakitermelések következtében.

A becslések szerint 1600-an élnek vadon - vagyis 40 százalékkal többen, mint azt korábban sejtették. Fogságban 161 panda él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?